Index Vakbarát Hírportál

Nyugdíjas nő fenyegette levelekkel és lőszerekkel az izraeli miniszterelnököt

2022. május 9., hétfő 12:30

Az izraeli rendőrség hétfőn bejelentette: letartóztatta és kihallgatja azt a 65 éves dél-izraeli nőt, aki lőszereket és fenyegető leveleket küldött Naftali Bennett miniszterelnök családtagjainak – írja az MTI.

Az elmúlt hetekben egy mind ez idáig ismeretlen tettes két fenyegető levelet küldött a Bennett családnak, s mindkettőben egy-egy lőszer is volt. Egyiket csaknem két hete Gilat Bennettnek, a kormányfő feleségének címezte, a másodikat pedig három nappal később Joni Bennettnek, a miniszterelnök 16 éves fiának.

A fenyegetések nyilvánosságra kerülése után a miniszterelnöki hivatal biztonsági tisztviselői úgy döntöttek, hogy fokozzák a Bennett család biztonsági felügyeletét, és a rendőrség nyomozni kezdett a feladó után közösen a Sin Bet belbiztonsági szolgálat illetékeseivel. A nyomozás további eredményeit egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

A politikai viszály, bármilyen mély is legyen, nem vezethet erőszakhoz, megfélemlítéshez és halálos fenyegetésekhez

– nyilatkozta Bennett a levelek kézhezvétele után. Hozzátette: „Mindent meg kell tennünk olyan vezetőként és állampolgárként, akiknek jövője és gyermekeik jövője ebben az országban van, hogy az ilyen jelenségek egyszerűen ne létezhessenek. Lejjebb kell csavarnunk a politikai vita lángját.”

Annyira szomorú, hogy ilyen dolgok történnek az uszítás miatt, és az emberek agyát olyan emberek mossák át, akiknek megvan ehhez a felületük és a befolyásuk. Megérdemlik, hogy börtönbe kerüljenek az agymosásért, amelyet az emberekkel tesznek

– írta Joni Bennett, a miniszterelnök középiskolás korú fia közösségi oldalán. Hozzátette: „Bárcsak 50 évvel ezelőtt éltünk volna, abban az időben, amikor az emberek még tisztelték egymást, ha nem is értettek egyet, nem buzdítottak gyilkosságra.”

(Borítókép: Naftali Bennett 2022. március 27-én. Fotó: Jacquelyn Martin / POOL / AFP)

Rovatok