Az ukrajnai háborúban könnyen lehet, hogy semmi sem az, aminek látszik. Itt van például Wali, „a világ legsikeresebb mesterlövésze”, aki állítólag halomra lőtte az oroszokat, csakhogy ez ugyanúgy hazugság, a legendagyártás része, mint az ellenkezője. Az orosz propaganda ugyanis pár nap után azt híresztelte, hogy Walit azonnal lelőtték, alighogy átlépte a határt. Az igazság ezzel szemben az, hogy Wali két hónap után kiábrándultan hazatért a családjához Québecbe.
„Egy harcosnak nem csak a háború miatt kell aggódnia. A harc önmagában haszontalan. Nem az ellenség számít, akit megtámadunk, hanem az emberek, akiket megvédünk. Nem a háború számít, hanem a béke, amit megvédünk. Nem az ellenség felé irányuló gyűlölet számít, hanem a szeretteink visszafelé való szeretete. Nem szabad elfelejteni. Az elmúlt hónapokban, ahogy Ukrajnában harcoltam, a fiam fokozatosan kezdett elfelejteni. Ezt éreztem a videohívásokban. Szóval láttam, milyen lenne, ha csatában kellene meghalnom. A fiam már nem ismerne engem. Aztán elmesélendő történetté válnék. Én lennék az az apa, aki egyszer elment Ukrajnába, és soha nem tért vissza. Képeket mutatnék rólam a fiamnak. Mutattunk neki műtárgyakat Afganisztánból, Kurdisztánból vagy Ukrajnából: a karcolásokkal borított sisakom, a sáros csizmám, a lyukas egyenruhám. Amikor visszatértem Québecbe, a fiam felismert. Az anyja, a feleségem nem felejtett el engem. Ő az, aki mindennap emlékezteti a fiamra, hogy az apja nem felejtette el! Nem felejtette el, hogy miért harcolt: a sajátjáért. Caroline, szeretlek! Boldog anyák napját!”
Ezt a megható üzenetet posztolta ki Wali, „a világ legsikeresebb mesterlövésze” a Facebook-profiljára vasárnap, amikor a nyugati féltekén az anyák napját ünneplik. Ezek szerint tehát a rettegett puskás hazatért Ukrajnából Kanadába, méghozzá totálisan kiábrándultan, csalódottan – és hogy miért, arról a La Presse című francia nyelvű lapnak nyilatkozott.
Amikor megérkeztem Ukrajnába, azt hittem, ugyanolyan segítséget kapok majd, mint Afganisztánban kaptam, ahol sikeresen harcoltam a terroristák, a tálibok ellen – mondta Wali. – Akkor Volodimir Zelenszkij elnök hívó szavára utaztam Ukrajnába, és most, két hónappal később, épen, egészségesen térek vissza a hazámba, úgy, hogy a hajam szála sem görbült meg, de be kell vallanom, többször is a halál torkában voltam.
Wali szerint hozzá hasonlóan sok külföldi csatlakozott az ukrán hadsereghez, de a többségük csalódottan tért haza, többek között azért is, mert jobbára el sem jutottak a frontvonalig.
Nagyon szerencsés vagyok, hogy még élek – mondta a 22-es királyi ezred veteránja.
Wali és társai eleinte a Norman Brigade-hez szerettek volna csatlakozni, amely egy québeci harcos, bizonyos Hrulf által vezetett zsoldoscsapat. De hamar szétszéledt a társaság, és sokan a Norman Brigade-ból is leléptek.
Hrulf fegyvereket és testpáncélt ígért a csatlakozó zsoldosoknak, de ebből semmi sem lett. Többen egyszer csak a frontvonaltól 40 kilométerre találták magukat, úgy, hogy sem fegyverük, sem védőfelszerelésük nem volt – ha véletlenül áttörték volna az oroszok a frontot, ott álltak volna védtelenül. Szerencsére ez nem következett be.
Sok külföldi önkéntes azt hiszi, hogy ez egy jó buli lesz, a valóság azonban az, hogy a háború iszonyúan kiábrándító.
Wali végül egy Shadow (Árnyék) álnevű kanadai sráccal csatlakozni tudott a Kijevet védelmező ukrán katonákhoz. Fegyverhez jutni – Wali szavaival – kafkai élmény volt.
Ismerned kellett egy embert, aki ismert egy másik embert, aki elmagyarázta neked, hogy keress meg egy bizonyos borbélyüzletet, ahol talán tudsz venni egy AK–47-es gépkarabélyt. De a lőszert egy másik helyről kellett megvásárolnod hosszas alkudozást követően. Az egész szürreális volt.
Néhány hét után a tapasztaltabb, hasznavehető külföldiek az ukrán hírszerzésnél kötöttek ki, ahol valóban sikeresen tevékenykedtek. Ezeket a fickókat az ellenséges vonalak mögött diverzánsakciókban vetették be. Mások, a kevésbé tapasztaltak Airbnb-ről Airbnb-re hányódtak, és többnyire el sem jutottak a frontvonalig, csalódottan utaztak haza. De legalább életben maradtak.
Nem úgy, mint az a két ukrán katona, akikről Wali mesélt.
Egy erdő szélén voltunk három ukrán katonával – így Wali. – Kimentem a lövészárok elé, hogy megfigyeljek egy közeli orosz tankot. Egyszer látom ám, hogy az ukrán srácok rágyújtanak, parázslik a cigarettájuk a sötétben. De abban a pillanatban az orosz tank már oda is pörkölt nekünk. Az egyik srácra ránéztem, hát nem volt lába, de még élt. A másik szörnyethalt, a harmadik szerencsére megúszta. Percekig remegtem, mint a nyárfalevél.
Wali a futásban keresett menedéket, még a mesterlövészpuskáját is ott hagyta, később lopakodott vissza érte.
nagyjából ennyi volt Wali két hónapos ukrajnai kalandja. elmondása szerint legfeljebb két ellenséges katonát ölt meg, viszont szerencsére ő maga sértetlen maradt.
És most végre visszatérhetett a családjához.
Persze még az is lehet, hogy Hollywoodban filmet forgatnak majd a hihetetlen kalandjairól – még a végén ő lesz a kanadai Rambo.
(Borítókép: John Moore / Getty Images)