Index Vakbarát Hírportál

Világpolitikai válság közepén került hatalomra a keményvonalas elnök Dél-Koreában

2022. május 11., szerda 06:18

Határozottabb politikát ígér Észak-Koreával szemben az a Jun Szuk Jol, aki azonban az Egyesült Államokkal és Kínával is jó kapcsolatra törekszik.

Dél-Korea korábbi elnöke, Mun Dzsein még Donald Trumpot is meggyőzte arról, hogy többször találkozzon az észak-koreai diktátorral, Kim Dzsongunnal. Ezek a történelmi találkozók pedig közelebb vittek ahhoz, hogy Észak-Korea akár le is mondjon nukleáris fegyvereinek további fejlesztéséről.

Mun Dzsein és Kim Dzsongun egyébként 2018-ban háromszor is találkoztak, a dél-koreai elnök – akinek a szülei egyébként északról átszökött emigránsok voltak – pedig ellátogatott Phenjanba is, ahol 150 ezer észak-koreai köszöntötte üdvrivalgással.

Viszont már messze vannak ezek a napok, amikor a békülés volt még a középpontban a két Korea kapcsolataiban. A nukleáris megállapodás az Egyesült Államok és Észak-Korea között már 2019-ben fölbomlott, Kim Dzsongun diktatúrája pedig azóta is ezeknek a fegyvereknek a fejlesztésén munkálkodik, és teszi mindezt a háttérben, amikor a világ előbb a koronavírus-járványra, majd Ukrajnára figyel.

Ijesztően keveset lehet tudni most arról, hogy mi is történik Észak-Koreában. Ami biztos, hogy márciusban a kommunista rezsim először tesztelt interkontinentális ballisztikus rakétákat a 2018-as tárgyalások óta. És ebben a feszült helyzetben választott idén elnököt Dél-Korea.

A választásokat a nagypolitikában újoncnak számító egykori ügyész, Jun Szuk Jol nyerte meg, egyébként minden idők legkisebb százalékpontos különbségével.

Ellenfelét mindössze 0,7 százalékponttal múlta fölül, emellett a 41 százalékos népszerűségi indexe a legalacsonyabb Dél-Korea összes eddigi elnöke közül.

Jun Szuk Jol egyébként Mun Dzseinnel szemben kevésbé békülékeny hangot ütött meg Észak-Koreával szemben, amelyet az országára leselkedő legnagyobb fenyegetésként említett. A választási kampányban egyébként a mostani elnök egészen odáig ment, hogy akár megelőző csapást is mérne Észak-Koreára, ha az esetleg háborús készülődés jeleit mutatná.

Az elmúlt hetek és hónapok észak-koreai rakétatesztjei valószínűleg ennek a hozzáállásnak is szólnak, emellett úgy tűnik, hogy a közeljövőben akár rövid hatótávolságú, taktikai, nukleáris rakétákat is tesztelhet a rezsim, amelyeket akár egy Dél-Korea elleni konvencionális háború során is alkalmazhatnának.

Azonban ha Jun Szuk Jol győzelmi beszédét, és a meghívott vendégek névsorát nézzük, már árnyaltabb képet kapunk:

Bár Észak-Korea nukleáris programja nemcsak a mi, hanem egész Északkelet-Ázsia biztonságára nézve fenyegetés, ajtóink továbbra is nyitva állnak azelőtt, hogy ezt a kérdést békésen rendezzük

– mondta az újdonsült dél-koreai elnök beiktatásakor 40 ezer támogatója előtt.

A vendégek között pedig ott volt Doug Emhoff, Kamala Harris amerikai alelnök férje, Yoshimasa Hayashi japán külügyminiszter, valamint Vang Csi-san kínai alelnök is. A dél-koreai gazdaság és demokrácia megerősítése mellett pedig a szabadság szót 35 alkalommal említette beszéde során.

Az tény, hogy Jun Szuk Jol előtt hatalmas kihívások állnak, már csak azért is, mert amellett, hogy minden idők legkevésbé népszerű elnöke a közvélemény-kutatások szerint, pártjának a koreai parlamentben sincs többsége. Sőt,

legnagyobb ellenfelének, a Mindzsunak (Együtt Demokratikus Párt) 168 mandátumával többsége van a 300 fős parlamentben,

és ez minden jel szerint legalább 2024-ig, a következő választásokig így is marad.

A pártpolitika mellett egyéb országon belüli nehézségek is megoldásra várnak. Az égbe szökő lakásárak, vagy a fiatal diplomások körében magas munkanélküliség olyan problémák, amelyek egyébként a Squid Game nevű sorozatban is felszínre bukkannak.

Jun választási ígéretei között szerepeltek emellett strukturális reformok a jóléti intézkedések, a vállalati tevékenységek szabályozásai, valamint a büntetőtörvény területén. Külpolitikai téren pedig vélhetően szorosabb kapcsolatokra fog törekedni az Egyesült Államokkal, de úgy, hogy legnagyobb kereskedelmi partnerével, Kínával ne kerüljön szembe.

Emellett pedig keményvonalasabb politikát ígért azzal az Észak-Koreával szemben, amely az elmúlt hónapokban ismét fegyverfejlesztésbe kezdett, és május 4-én, napokkal az új elnök beiktatása előtt, ismét rakétát tesztelt.

(via BBC / Economist / Al Jazeera)

(Borítókép: Jun Szuk Jol, az új dél-koreai elnök leteszi hivatali esküjét a szöuli parlamentben 2022. május 10-én. Fotó: Dzson Hon Kjun / MTI / EPA)

Rovatok