Index Vakbarát Hírportál

A járvány miatt szigorítják a kiutazást Kínából

2022. május 12., csütörtök 18:40

A járvány miatt szigorítják a kiutazást Kínából. Legalábbis ez derül ki a kínai bevándorlási hivatal egyik közleményéből, amely a WeChat közösségi médiában jelent meg.

A közlemény, amely egy keddi tanácskozás eredményeit ismerteti, a határok és belépőpontok szigorú ellenőrzésének és járványügyi védelmének hatékony biztosítását írja elő a hatóságok számára.

A dokumentum továbbá a be- és kiutazásra vonatkozó szabályok betartatására, a kínai állampolgárok „nem létfontosságú” kiutazásainak szigorú korlátozására, valamint a kiutazási kérelmek alapos vizsgálatára és szigorú feltételek alapján történő jóváhagyására szólít fel.

Kína 2020 márciusa óta korlátozza a külföldiek beutazását az országba, és

az elmúlt két évben kínai állampolgároknak is csak különösen indokolt esetben – a többi közt például tanulmányi célból – adott ki a kiutazáshoz szükséges engedélyeket.

Új útlevelek igénylésére is csak különös indokkal volt lehetőségük a kínaiaknak.

A mostani közlemény nem teszi világossá, hogy az újabbszigorú korlátozás mennyiben tér el a korábban alkalmazott szabályozástól. Az utazási engedélyek beszerzése mellett a Kínába és onnan tervezett nemzetközi utakat az elmúlt két évben az is rendkívül megnehezítette, hogy a nemzetközi repülőjáratok számát jelentősen csökkentették, a járatritkítás hatására pedig a repülőjegyárak az egekbe szöktek.

Rovatok