Tajvan és Kína is vélhetően sokat fog tanulni Vlagyimir Putyin Ukrajna elleni inváziójából. A szigetország ugyanakkor nagymértékben különbözik a kelet-európai országtól, emellett Kínát sokkal nehezebb lenne szankcionálni, mint az oroszokat.
Miután Kína és Oroszország kijelentette, hogy a két ország barátságának nincsenek korlátai, és utóbbi megindította a maga háborúját Ukrajna ellen, érthetővé válik, hogy a tajvaniakban fölmerül a kérdés: hogyan fogjuk ezt túlélni?
Nem csoda, hogy a különböző könyvesboltokban Tajvan-szerte előadásokat és útmutatókat tartanak egy esetleges katasztrófa esetére. Ez magában foglalja az önvédelmi és a segítségnyújtási ismeretek átadását is. Ezek a workshopok pedig az ukrajnai háború megindulása óta egyre népszerűbbek a szigetországban.
A szárazföldről meginduló lehetséges invázió rémképe egészen 1949 óta jelen van a szigeten: abban az évben veszítette el végleg a kínai polgárháborút a nacionalista Csang Kaj-sek, aki utána Tajvanon tudta berendezni saját politikai rendszerét. Sokáig egyébként őket ismerték el az amerikaiak is Kína legitim kormányának, Tajvan pedig a mai napig Kínai Köztársaságként hivatkozik magára.
Az évtizedek során Tajvan a szárazföld visszahódításának téveszméjéből egyre mélyülő kilátástalanságba került. Abba, hogy
egyedül keveset tud tenni saját maga megvédéséért.
A védelmi kiadások GDP-arányosan az 1990-es 5,2 százalékról 2000-ben 2,7 százalékra, 2020-ban pedig 1,9 százalékra csökkentek (idén ugyanakkor 2,1 százalékra emelkedhet). Az elemzések szerint azonban Kína védelmi költségvetése dollárban számolva 20-szor nagyobb, mint Tajvané.
A védelmi kiadások ugyanakkor rendkívül népszerűtlenek Tajvanon, ami a közel négy évtizedes katonai diktatúra öröksége. A fegyveres erők létszáma csökken, mivel a hadsereg már önkéntes alapon működik. A négy hónapos sorkatonai szolgálat fölöslegesnek tűnik, sokan pedig el is kerülik. T. H. Schee helyi híradós szerint a gyalogság a falfestésben, a fűnyírásban és a dokumentumok hamisításában a legjobb.
A tajvaniak közül többen úgy gondolták, hogy a Kínával folytatott kereskedelmet kézben tudják tartani, de Hszi Csin-ping agresszív nacionalizmusa eloszlatta ezt az illúziót, Tajvan pedig az amerikai elrettentés pajzsa mögé bújt. Az Ukrajna elleni orosz invázió teljes újragondolást hozott a szigetországban. Az ukránok kemény ellenállása pedig némi reményt ad a tajvaniaknak, hogy ők is képesek lehetnek visszatartani egy erős ellenséget.
A helyzetet csak bonyolítja, hogy hiába támogatják Tajvant (és Ukrajnát is) az amerikaiak, egyvalami a közvetlen beavatkozástól azonban visszatarthatja őket Tajvan esetében is. Kína ugyanis, Oroszországhoz hasonlóan, atomhatalom. Egy tajvani kutatóintézet szerint azonban mindenképpen kemény falat lenne a szigetország Kínának, ugyanis míg
decemberben a tajvaniak csupán 40 százaléka mondta azt, hogy harcolna egy ellenséges támadás esetén, addig márciusra ez a szám 70 százalékra ugrott.
Sokatmondó az is, hogy az amerikai segítségbe vetett bizalom ugyanezen mérés szerint az 55 százalékos arányról 43 százalékra esett vissza az ukrajnai háború kitörése óta.
Sokan figyelik reménnyel és félelemmel vegyes érzésekkel az ukránok helytállását. Azonban Ukrajna, a kis szigetország Tajvannal szemben, Európa egyik legnagyobb területű országa. Tajvant ugyanakkor könnyebb megvédeni, mint a kelet-európai sztyeppén elhelyezkedő Ukrajnát, azonban ebből adódóan támogatni is nehezebb. Emellett a nyugati országoknak sokkal problémásabb lenne a világ második legnagyobb gazdaságát szankcionálni, amely jóval sokszínűbb Oroszországénál.
Ugyanakkor Hszi Csin-pingnek komoly tanulságot is jelenthetnek Vlagyimir Putyin nehézségei Ukrajnában. A kínai Népi Felszabadítási Hadsereg ugyanis nem vett részt háborúban az 1979-es, Vietnámmal vívott határharcok óta. Emellett pedig a Pentagon jelentése megjegyzi, hogy kiterjedt reformokon megy keresztül a kínai hadsereg, amelyek gátolhatják a harckészültségét egészen 2027-ig.
A kínai tábornokok viszont biztosan tanulni fognak Oroszország hibáiból, és minden egyes konfliktusból, amely párhuzamokat is tartalmaz Tajvant illetően. Ebből a szempontból az 1982-es Falkland-szigeteki háború az egyik sokszor emlegetett példa.
Ez egy nagyon jó tanulási lehetőség. Kína sokat tanulhat belőle, például katonailag, vagy azt, milyen politikai nyomás érheti, hogyan enyhítheti ezt a nyomást, és hasonlók”
– nyilatkozta Jin Canrong, a pekingi Renmin Egyetem professzora a guancha.cn kínai nacionalista hírportálnak.
A jelek szerint a 68 éves kínai vezető még élete során szeretné elérni az egyesülést, megelőzve kitűzött célját, a nemzeti Jatagaraszut 2049-ben, a kommunista győzelem századik évfordulóját. Az ukrajnai események valószínűleg nem változtatnak azon a meggyőződésén, hogy Kína előtt nagy lehetőség áll céljai eléréséhez, mivel az Egyesült Államok és szövetségesei megosztottak, és az elmúlt évek külpolitikai kudarcai, mint Szíria vagy Afganisztán, szintén megtépázták az USA tekintélyét.
A kínai hadiflotta mindenesetre már több hajót számlál, mint az Egyesült Államoké.
Repülőgép- és hajóromboló rakéták és érzékelők sorozatát fejlesztették ki, amelyek célja, hogy amerikai és szövetséges erőkre több ezer kilométeres távolságból csapjanak le a Csendes-óceánon.
A Pentagon szerint Kína hagyományos harceszközeit a nukleáris erők bővítésével kombinálják, azzal a céllal, hogy a néhány száz robbanófejből álló minimális elrettentő hatást 2030-ra több mint 1000 robbanófejből álló készletté alakítsák, amivel közelebb kerülnek az USA és Oroszország nukleáris arzenáljához.
A legnagyobb lecke, amit a háborúzás kapcsán az ukrajnai helyzetből tanulni tudnak a kínaiak: a sebesség. Ahhoz, hogy akár pár nap alatt győzelmet tudjanak aratni, meg kell győződniük arról, hogy a tajvani kormányzat nem tud gyorsan szervezett ellenállást indítani, és az USA sem tud hatékonyan beavatkozni.
A kínai hadsereg három módon is támadhat: rakétákkal, légi és tengeri blokáddal, valamint totális katonai invázióval. Egyik sem garantálja a gyors győzelmet. A bombázás nagy károkat okoz, de nem elég ahhoz, hogy a másik fél megadja magát. Blokáddal pedig a háború még tovább is elhúzódhat. Ráadásul a készültség viszonylag könnyen kiszúrható lesz, ahogy az az orosz csapatösszevonások esetében is történt.
Ezen taktikák bizonyos kombinációi azonban nagyobb sikerrel kecsegtethetnek. Jacob Stokes, egy washingtoni think-tank munkatársa azt nyilatkozta az Economistnak, hogy Kína valószínűleg egy tengeri hadgyakorlatot tartana Tajvan közelében, majd a hadihajókat hirtelen utasítaná a sziget blokádjára.
Emellett Vlagyimir Putyinhoz hasonlóan Hszi Csin-ping is a nukleáris eszkalációval fenyegetne mindenkit, aki be akarna avatkozni. Amíg pedig az amerikaiak azon vitatkoznak, hogy hogyan reagáljanak, Kína fölhasználná az időt, hogy az inváziós erőit megindítsa, és a tajvani kormányt eltávolítsa.
Tajvanon ugyanakkor már évek óta zajlik a párbeszéd arról, hogy bevezessék a saját A2/AD taktikájukat egy olyan aszimmetrikus stratégia részeként, amelyben a gyengébb fél védekező fegyvereket, rejtőzködést és trükköket használ, hogy az ellenségét frusztrálja. Amerika egyébként már évek óta arról győzködi Tajvant, hogy fejlessze ki saját tarajossül-doktrínáját.
Ez többek között azt is magában foglalja, hogy Tajvannak kevés, de jó minőségű harceszközre van szüksége, köztük vadászgépekre, hadihajókra és tengeralattjárókra. Emellett sok kisebb eszközre is szükségük van, elsősorban hajóromboló rakétákra, amelyeket a tengeren, a tengerparton, de szükség esetén a szigetország hegyei között is használni lehet. Li Hszi-ming nyugalmazott tajvani parancsnok külön kiemeli az ukránok által használt Javelint.
Ha Ukrajnának csak tankjai lennének, harcolhatnának Oroszországgal? 1000 ukrán tank, szemben 10 000 orosz tankkal. Viszont ott van a 10 000 orosz tankkal szemben 100 000 Javelin az ukránoknál. Ez az aszimmetrikus hadviselés
– mutat rá Li.
Persze sokkal könnyebb akkor, ha ott vannak az ország háta mögött a szövetségesei. A balti államoknak például nincsenek vadászgépeik, de a NATO-szövetségesek védik a légterét az oroszokkal szemben. Augusztus 1-jétől egyébként ismét a magyar légierő Gripenjei biztosítják Litvánia, Lettország és Észtország légterének védelmét, amire egyébként Vidnyánszky Attila rendező is indulatos fölszólalásában hívta föl a figyelmet a látványos, „Orbán, are you sure?” felirattal színezett performance-t bemutató litván színészeknek és Oskaras Koršunovas rendezőnek.
Azonban a kérdés az Tajvan kapcsán, hogy támaszkodhatnak-e arra, hogy Amerika valóban kisegíti őket. Ázsiában nincs annak megfelelője, amit a NATO jelent Európában. Az USA megígérte, hogy kisegíti Tajvant egy támadás esetén,
az viszont továbbra sem lett kimondva, hogy nyílt konfliktust vállalnának Kínával a szigetországért.
Kína nukleáris elrettentő ereje ugyanis annak ellenére, hogy az csupán töredéke az amerikainak, elég lehet ahhoz, hogy az Egyesült Államok ne avatkozzon be közvetlenül.
Az amerikaiaknak külön megállapodásaik vannak Ausztráliával, Japánnal és Dél-Koreával. Azonban ezeknek az országoknak – a NATO rendszerével ellentétben – semmilyen kötelezettségük nincs egymással szemben. Ugyanakkor mindegyik ország valamilyen módon kifejezésre juttatta a Tajvan melletti elköteleződését, az egyre növekvő kínai fenyegetés pedig az indopacifikus térségben olyan megállapodásokhoz vezetett, mint a Quad vagy az AUKUS.
Mindenképpen ki kell emelni Japán jelentőségét. Egyrészt a nagy flottája, másrészt az elsősorban Okinawa szigetén állomásozó amerikai csapatok miatt. Japán nélkül egy konfliktus esetén ugyanis sokkal nehezebb lenne mozgósítani az amerikaiaknak is a térségben. Fontos fejlemény az is, hogy Abe Sinzó korábbi japán miniszterelnök kiegyensúlyozott politikája után Kisida Fumio a fegyverkezés pártján áll, és nyíltan kiállt Tajvan mellett Kína ellenében.
(Borítókép: A tajvani hadsereg különleges alakulatának tagjai hadgyakorlaton vesznek részt Hukou település közelében 2022. március 25-én. Fotó: MTI / EPA / Ritchie B. Tongo)