Index Vakbarát Hírportál

Lengyelországba vezet Novák Katalin első külföldi útja

2022. május 16., hétfő 14:37

A lengyel államfővel és a miniszterelnökkel, valamint a szejm elnökével is tárgyal kedden Varsóban Novák Katalin köztársasági elnök.

Varósba utazik kedden Novák Katalin köztársasági elnök, ahol Andrzej Duda lengyel államfővel, Elzbieta Witekkel, a szejm elnökével és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel is tárgyal majd.

A találkozóról Novák Katalin saját közösségi oldalán számolt be, melyben örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy találkozhat Andrzej Dudával, akitől 2020-ban a Lengyel Köztársasági Érdemrend parancsnoki keresztjét vett át.

Ígéretemhez híven első nemzetközi utam Varsóba vezet

– fogalmazott bejegyzésében Novák Katalin.

Szombaton iktatták be az új köztársasági elnököt

A szombati ünnepélyes beiktatási ceremónia fél 9-kor a Kálvin téri református templomban kezdődött, ahol Novák Katalin ökumenikus  istentiszteleten vett részt, kora délben pedig már a Parlament előtti téren tartott beszédet, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mellett jelen volt Áder János, Kövér László, Schmitt Pál és Müller Cecília is.

Beszédében kiemelte, hogy Magyarország elítéli a putyini agressziót és egy szuverén állam fegyveres támadását. Azt is hozzátette, hogy hazánk örökre nemet mond a Szovjetunió visszaállítását célzó minden törekvésre. 

Novák Katalin azt is hangsúlyozta, hogy Magyarország itt és a szomszédos országokban is békét akar, mert, ahogy fogalmazott:

mi a békét akarjuk megnyerni, nem a háborút. 

A Kossuth téren szombat délelőtt rendezett beiktatási ünnepséget az Index stábja a helyszínről követte.

Kollégáink többek között a Sándor-palotában rendezett nyílt napon is ott voltak, ahol bárki megtekinthette az elnöki rezidenciát, de az utca emberét is megkérdeztük arról, mit gondol Novák Katalin megválasztásáról.

Arról, hogy kik kaptak helyet Novák Katalin köztársasági elnök csapatában, ebben a cikkünkben írtunk részletesebben. 

Rovatok