Index Vakbarát Hírportál

Hallott már a bosszúutazásról?

2022. május 16., hétfő 15:33

Ahogy egyre több ország nyitja meg újra határait a lelkes turisták előtt, a közösségi médiában megjelent egy új, divatos kifejezés: a bosszúutazás.

A kifejezést olyan változatos utazások leírására használják, mint a családi összejövetelek, a nagyszabású nyaralások és a kedvenc helyek újralátogatása – de akkor miért bosszúból?

A bosszú általában negatív jelentést hordoz, tehát ellentmond annak az örömteli, izgatott érzésnek, amelyet sokan éreznek, amikor több mint két év után először mennek nyaralni, és végre utazhatnak. Talán a bosszúutazás úgy is értelmezhető, mint bosszú a járvány vagy maga a koronavírus ellen.

Igazából ezt jelenti

Erika Richter, az American Society of Travel Advisors (ASTA) alelnöke szerint

a bosszúutazás egy médiakifejezés, amely 2021-ben jött létre, amikor a világ kezdett újra kinyílni, és az emberek úgy döntöttek, hogy bepótolják az elvesztegetett időt.

A probléma részben az, hogy nincs megfelelő kifejezés, amellyel le lehetne írni az utazás mostani hangulatát világszerte. A járvány utáni utazás nem egészen pontos, mivel a járvány sok helyen még nem ért véget. A különböző országok és régiók eltérő ütemterv szerint működnek, egyesek megszüntették a beutazás minden akadályát, míg mások továbbra is szigorúan ellenőrzöttek, vagy akár le is zárják határaikat a külföldi látogatók előtt.

Erika Richter egyetért a koncepció mögött meghúzódó általános érzéssel, még ha nem is használja a bosszúutazás szót.

Ez egy másik módja annak, hogy azt mondjuk: az élet rövid. Le akarom foglalni azt az utat. Több időt akarok tölteni a családommal. Kapcsolatot akarok teremteni az emberiséggel és a természettel. Fel akarom fedezni a világot, és olyan élményeket akarok keresni, amelyektől úgy érzem, hogy élek.

Nem ő az egyetlen az idegenforgalmi ágazatban, aki azon fáradozik, hogy a bosszúutazásról beszéljen mint trendről.

Az érzésben sokan osztoznak, hiszen egy statikus és sivár időszak átélése után újra utazni akarnak, új helyeket látni és új emberekkel találkozni.

A bosszúutazók

Sok utazó számol be arról, hogy a járvány kezdete óta először utazik távolabbra lakhelyétől.

A kanadai Brit Columbiában élő Deborah Campagnaro is közéjük tartozik. A világjárvány idején ment nyugdíjba több mint harmincéves befektetési szolgáltatói állásából, és alig várta, hogy férjével együtt ünnepi nyaralásra indulhasson. A házaspár 2016-ban Nepálba utazott egy csoportos kirándulásra, hogy bejárják az Annapurna körutat, egy kihívást jelentő túraútvonalat az ország legmagasabb hegycsúcsain. Annyira tetszett nekik az utazás, hogy eldöntötték, visszamennek Nepálba, ezúttal egyéni útvonalon.

A járványokkal kapcsolatos zárlatok és időjárási nehézségek miatt azonban többször is el kellett halasztaniuk a kirándulást. Végül véglegesítették a jegyeket és a foglalásokat 2022 szeptemberére. Campagnaro és férje a flancos üdülőhelyi tartózkodás helyett sajátos élményeket részesítenek előnyben. Egy teljes hónapot töltenek Nepálban, és néhány napra a tóparti Pokhara városába mennek.

Erre korábban nem került volna sor. Most csak azért csináljuk, mert megtehetjük. Nagyon-nagyon jó ott egy kis kikapcsolódás a túrázás után.

A Rhode Islanden élő Brittney Darcy is alig várja, hogy a járvány miatt meghiúsuló utazására végre sort keríthessen.

A 26 éves lány kislánykora óta álmodik arról, hogy Párizsba menjen, amióta megnézte kedvenc filmjét, a Sabrinát. A 2020 nyarára tervezett, barátjával közös utazás azonban elmaradt, amikor kitört a Covid–19-járvány. Most végre újratervezte álmai nyaralását több megállóval és némi pihenéssel. Öt párizsi nap helyett két hetet tölt majd külföldön, Franciaországban és Olaszországban.

A Covid alatt országjáró körútra mentem, de az nem volt elég. Mindig is el akartam menni Párizsba és Olaszországba, de még sosem jártam ott. Fiatalok vagyunk, miért is ne?

– mondta a CNN-nek. Darcy bevallotta, hogy nem ismerte a bosszúutazás kifejezést, de amint meghallotta, tökéletesen európai útjára illőnek találta.

A Covid kevésbé takarékossá tett. Csak egyszer élünk, úgyhogy akár élményekre is költhetem a pénzemet.

Az elvesztegetett idő bepótlása, avagy élj a mának!

Ahogy a vakcinák fogynak és a kapuk kitárulnak, az emberek világszerte alig várják, hogy újra útra keljenek.

Az Expedia utazásfoglalási vállalat nyomon követi az utazással és turizmussal kapcsolatos online keresési adatokat. 2021-ben az átlagos utazási keresési forgalom tízszázalékos növekedése májusban volt a legnagyobb, egy héttel azután, hogy az Európai Unió megszavazta a Pfizerrel kötött szerződés meghosszabbítását és a vakcina engedélyezését serdülőknek.

Az Expedia felmérése szerint a fogyasztók hatvan százaléka belföldi, 27 százaléka pedig nemzetközi utazást tervez 2022-ben.

Az utazók közül sokan hajlandók több pénzt költeni egy nyaralásra, mint korábban. Kétévnyi otthon maradás alatt néhányan félretették a pénzüket, és most már tudnak költeni drágább szállodákra, első osztályú repülőjegyre vagy egyszeri és életre szóló költséges élményekre.

A járvány után sok vállalat változtatta meg véglegesen a távmunkára vonatkozó irányelveit. Egy februárban közzétett Pew-felmérés szerint az otthonról végezhető munkát vállalók hatvan százaléka azt nyilatkozta, hogy a világjárvány elmúltával, ha választhatna, akkor is otthonról szeretne dolgozni.

A távmunkások kísértése

Egyesek számára az otthonról történő munkavégzés nem feltétlenül jelenti azt, hogy otthonról kell dolgozniuk. Azt is jelentheti, hogy kipróbálnak egy Airbnbt egy másik országban, és több hetet töltenek ott a munka és az utazás kombinálásával. Egyes úti célok nyíltan csábítják a távmunkásokat.

A karibi szigetek közül Barbados és Anguilla kifejezetten a távmunkásoknak vagy digitális nomádoknak kínált vízumot a turizmus fellendítése érdekében. Nevezzük bosszúutazásnak, vagy ne, nyilvánvaló, hogy az emberek megváltoztatták utazásról való gondolkodásukat a járvány kezdete óta, és ez a „Na, végre!” érzés nagyban hozzájárul a repülőjegyek és szállodai csomagok eladásához.

A költekezési és utazási hullámban részt vevő emberek egyike Christie Hudson, az Expedia PR-vezetője, aki a cég utazási felmérésén dolgozott.

Őszintén szólva nem voltam nagyon meglepve a felmérés eredményein, egyszerűen azért, mert az eredmények olyan erősen rezonáltak azzal, ahogy én személy szerint érzem magam. A legutóbbi hétvégi kiruccanásom során többször foglaltam le spaidőpontot, és a repülőjegyeinket első osztályra emeltem. Úgy éreztem, hogy megérdemlem.

Rovatok