Index Vakbarát Hírportál

Az amerikai kongresszusban elismerték, hogy gyakran látnak ufókat

2022. május 17., kedd 19:06

Az Egyesült Államok kongresszusában kedden 50 év után először tartottak meghallgatást az azonosítatlan repülő objektumok (ufók) ügyében. Az amerikai katonák elismerték, hogy egyre gyakrabban észlelnek ilyen objektumokat, és az esetek egy kisebb részére még a szakértők sem találnak magyarázatot.

BBC szerint az ufók ügyében legutóbb 1966-ban tartottak meghallgatást, amikor az Egyesült Államok későbbi elnöke, Gerald Ford – akkor még képviselőként – kezdeményezte ezt egy michigani, 40 ember által tanúsított észlelést követően.

A keddi meghallgatást a kongresszus terrorizmussal, kémelhárítással és fegyverkezéssel foglalkozó szakbizottságában tartották. A meghallgatáson nyilatkozó katonák azon az állásponton voltak, hogy a legtöbb észlelést – alapos vizsgálatot követően – meg lehet magyarázni,

de kis számban vannak olyanok is, amelyekre sehogy sem találtak magyarázatot. 

Ezek között volt például egy 2004-es incidens is, amikor amerikai pilóták a Csendes-óceán fölött észleltek egy ufót. (Az erről szóló felvételt már korábban nyilvánosságra hozták.)

A meghallgatáson az is kiderült, hogy az észlelések között 11 olyan alkalom volt, amikor az észlelt objektumnak majdnem nekiütközött egy amerikai repülőgép is. Voltak olyan incidensek is, amelyekről a mostani meghallgatáson mutattak be először felvételt a nyilvánosság előtt. 

Gyakran észlelnek ufókat

Scott Bray, a haditengerészeti hírszerzés igazgatóhelyettese elismerte, hogy „gyakran és folyamatosan”  észlelnek ufókat, és a legtöbb esetben az is egyértelmű, hogy „fizikai objektumokat” észlelnek a levegőben, tehát nem valamilyen optikai csalódás vezeti félre a szemtanúkat.

Mindemellett Bray azt mondta:

szerinte kizárt, hogy az eddigi megmagyarázatlan észlelések mögött földönkívüliek állnak. 

Mindeközben a bizottság tagjai azt kifogásolták, hogy a megmagyarázhatatlan észlelések nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetnek, még akkor is, ha csak valamelyik földi hatalomhoz kötődnek. Fontos hangsúlyozni azt is, hogy mindez a kongresszusi meghallgatás nyílt részén zajlott, amelyet követően a törvényhozók és a szakértők zárt formában folytatták az ülést. 

A Pentagon 2017-ben döntött úgy, hogy meghallgatják azokat a pilótákat és katonákat, akik korábban ufókat észleltek. Azóta egyre több dokumentumot és videó titkosítását oldották fel, többek között tavaly nyáron is nyilvánosságra hoztak számos, addig titkosítottnak minősülő anyagot.

Rovatok