Index Vakbarát Hírportál

Gál Kinga: Nem maradhatnak büntetlenül a háborús bűncselekmények

2022. május 19., csütörtök 19:11

Az Európai Unió határozottan elítéli Oroszország Ukrajna elleni támadását, és ragaszkodik ahhoz, hogy a konfliktus során elkövetett háborús bűncselekmények elkövetőit felelősségre kell vonni – jelentette ki az Európai Bizottság igazságügyi biztosa Brüsszelben csütörtökön.

Didier Reynders, az Európai Parlament plenáris ülésének az ukrajnai háborús bűnelkövetők elszámoltatásáról tartott vitáján hangsúlyozta: Oroszország indokolatlan háborúja nemzetközi jogot sért, és szembemegy az ENSZ nemzetközi szerződéseiben foglaltakkal − közölte az MTI. 

Kijelentette: az ukrajnai orosz háború a kontinens és az egész világ biztonságát fenyegeti. Az Ukrajnában elkövetett háborús bűnöket ki kell vizsgálni, a bizonyítékokat Ukrajnán kívül kell tárolni. Lehetővé kell tenni, hogy az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség, az Eurojust megőrizhesse, elemezhesse és tárolhassa az alapvető nemzetközi bűncselekményekkel, például a háborús bűncselekményekkel kapcsolatos bizonyítékokat.

Az EU együttműködik a tagállami hatóságokkal, a Nemzetközi Büntetőbírósággal (ICC), és támogatást nyújt az ukrajnai hatóságok vezette eljárásokhoz – tette hozzá az uniós biztos.

Gál Kinga: Ki kell vizsgálni a háborús bűntetteket, de az energiaembargót nem tudjuk elfogadni

Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője az MTI-hez is eljuttatott írásbeli felszólalásában kijelentette: háborús bűncselekmények és a népirtás nem maradhat büntetlenül. Minden rendelkezésre álló eszközt igénybe kell venni, hogy fény derüljön a háborús bűntettekre, azokat teljeskörűen kivizsgálják, és az elkövetőket felelősségre vonják.

Támogatunk minden szankciós csomagot. Amit nem tudunk elfogadni, az az olaj- és gázembargó, hiszen az tönkretenné a magyar gazdaságot. Nagyobb kárt okozna nekünk, mint a büntetendő félnek. Nekünk a magyar emberek érdekeit kell mindenekelőtt szem előtt tartanunk

− tette hozzá Gál Kinga.

Cseh Katalin: Ukrajna véd minket az orosz agresszortól

Cseh Katalin, a Momentum Mozgalom EP-képviselője felszólalásában hangoztatott véleménye szerint az Oroszországot elítélő EP-állásfoglalásnak már korábban ki kellett volna mondania, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök háborús bűnös.

A háborús bűncselekmények elkövetőinek felelniük kell a tetteikért – szögezte le a képviselő, majd hozzátette: ezért szükséges támogatni a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) vonatkozó eljárását. Az uniós szankciókat szigorítani kell, Ukrajna helyreállítását pedig Oroszország elkobzott vagyonából kell finanszírozni – mondta.

Nem szabad elfelejteni: nem mi harcolunk, az orosz agresszortól Ukrajna véd bennünket

− tette hozzá a képviselő.

Rovatok