Index Vakbarát Hírportál

Mit lehet tudni a majomhimlő két variánsáról?

2022. május 21., szombat 19:59

Az utóbbi két hétben kezdett terjedni a világban egy eddig ritkaságnak számító kór, a majomhimlő. Ahogy a koronavírus-járvány kezdetekor, úgy most is megjelentek a különböző összeesküvés-elméletek, amelyek egy része egy tavaly elvégzett tudományos szimuláción alapszik: egy elképzelt és a ma ismertnél jóval agresszívabb változat és járvány forgatókönyvét mutatta be figyelemfelkeltő célzattal.

Az összeesküvés-elméletek hívei által felkapott világjárvány-szimulációt még 2021 márciusában végezte a Nuclear Threat Initiative (NTI) nevű amerikai nonprofit szervezet. A NTI-t még 2001-ben hozta létre Ted Turner, a CNN alapítója, valamint Sam Nunn volt demokrata szenátor.

Az elképzelt forgatókönyv szerint, amint az az NTI saját oldalán is olvasható, a majomhimlő – amelyet a valóságban most május 7-én azonosítottak először a briteknél – egy „Brinia” nevű országban jelent meg 2022 május közepén. A szimuláció szerint a vírust mesterségesen alakították ki egy biolaborban, amelyet viszont nem őrizték eléggé, és ezáltal egy terrorszervezet hozzájutott a vírushoz, majd bejuttatta azt az országba.

A szimulációban a következő másfél évben a mesterségesen módosított majomhimlő világszerte elterjedt. A forgatókönyv szerint ráadásul nem volt ellene hatékony kezelés, így súlyos veszteségeket okozott: több mint 3 milliárd ember megfertőződött, akik közül 270 millióan meghaltak.

A szimuláció részeként egy videót is forgattak, amelyben mindezt egy „GNN” nevű fiktív hírcsatorna élő adásában mondták el:

 Most van itt az ideje annak, hogy felkészüljünk a következő világjárványra

– üzenték ennek a videónak a végén.

Az NTI oldalán a szimulációról beszámolva azt írták, hogy a világ továbbra sincs kellően felkészülve egy pandémiára. „A nemzetközi biobiztonságban és a járványokra való felkészültségben óriási rések találhatóak”, és emiatt elméleti síkon még egy, a koronavírusnál súlyosabb fertőzés, például a majomhimlő mesterségesen létrehozott változata is elterjedhet világszerte – vélték. 

Hogy áll a helyzet valójában a majomhimlővel?

A WHO szakértői pénteken egy rendkívüli ülésen tárgyaltak a majomhimlő eddigi terjedéséről. A szervezet hangsúlyozta: dolgoznak azon, hogy felkutassák az eseteket, valamint segítsenek azokon az embereken, akiket megfertőzött a majomhimlő. A legtöbb szakértő szerint várhatóan nem ez lesz a következő koronavírus-járvány, ugyanakkor azt is hangsúlyozták, hogy fontos mielőbb alaposan megvizsgálni a mostani betegségeket okozó vírust. 

A WHO legfrissebb adatai szerint eddig 13 különböző országban, összesen 80 esetben erősítették meg a majomhimlő-fertőzést. Ezenkívül a tünetek alapján még legalább 50 esetben feltételezik a vírus jelenlétét. A vírust eddig az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában, Spanyolországban, Portugáliában, Németországban, Olaszországban, Franciaországban, Svájcban, Belgiumban, Hollandiában és Svédországban mutatták ki biztosan, továbbá Izraelben is van már egy gyanús eset.

A betegségről beszámoló első cikkeinkben már említettük, hogy kifejezetten a majomhimlő ellen nincs vakcina, azonban a kutatók szerint a fekete himlő elleni vakcina hatásos lehet ellene. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) úgy becsüli, hogy annak a vakcinának a hatásossága 85 százalék körül lehet a súlyos megbetegedés megakadályozása tekintetében.

Brit professzor: Jelentősen növekedni fog az esetszám, tárgyalunk az oltásról

Claire Dewsnap, a szexuális egészségügyért és HIV-megbetegedésért felelős brit szervezet (BASHH) elnöke szombaton azt nyilatkozta a Sky Newsnak: arra számítanak, hogy a következő két-három hétben jelentős mértékben növekedni fog a majomhimlős esetek száma.

Hozzátette azt is, hogy az egészségügyi dolgozók egy részét korábban már beoltották a fekete himlő ellen, most pedig már arról tárgyalnak a szakértők, hogy elkezdik beoltani azokat a magas kockázati csoportba tartozó embereket is, akikre nagy veszélyt jelenthet a betegség.

A legjobban az aggaszt, hogy most már Európa-szerte jelentenek újabb és újabb eseteket, vagyis a fertőzés elkezdett terjedni

– tette hozzá, majd arról is beszélt, hogy néhány brit orvosi rendelőben elővigyázatosságból már inkább telefonon hallgatják még a páciensek panaszait, mert korábban ott járt egy majomhimlős fertőzött. 

Két változata van, az egyiknél 10 százalékos a halálozási arány

Mindeközben David Heymann, a The London School of Hygiene & Tropical Medicine epidemiológusprofesszora azt mondta: a majomhimlőnek két altípusát ismerik, amelyek közül az egyiknek magas a mortalitása.

Az a vírus Közép-Afrikában terjed, és nagyon halálos. Az esetek 10 százalékában halált okoz, és az általa okozott betegség nagyon hasonlít a fekete himlőhöz

– mondta, hozzátéve azt is, hogy ez a vírus ismereteik szerint még nem jelent meg Afrikán kívül, és valószínűleg nem is fog, mivel a súlyos megbetegedés következtében a fertőzöttek már nem tudnak utazni, és terjeszteni a betegséget.

David Heymann hangsúlyozta, hogy véleményük szerint az eddigi esetek mind a vírus másik, elsősorban Nyugat-Afrikában terjedő altípusához kötődnek, amely rendszerint csak enyhe megbetegedést okoz.

Ez a betegség is lehet halálos, de csak nagyon ritkán, az esetek kevesebb mint 1 százalékában. Tehát ez nem egy halálos betegség

– mondta a professzor.

Az első európai, briteknél észlelt majomhimlős esetről  ebben a cikkünkben írtunk. Arról, hogy több európai országban is terjedni kezdett, itt írtunk, a vírussal kapcsolatos tudományos vizsgálatokról, valamint az Egyesült Királyságban észlelt esetszám-növekedésről pedig  ebben a cikkünkben számoltunk be

(Borítókép: Yair Suarez Salazar / Anadolu Agency / Getty Images)

Rovatok