Index Vakbarát Hírportál

Kisbuszokba rejtett pokolgépekkel robbantottak, az áldozatok mind civilek

2022. május 25., szerda 20:12

A helyi hatóság közlése szerint három pokolgép robbant szerdán az észak-afganisztáni Mazari-Sarífban, valamint egy negyedik a főváros, Kabul egyik mecsetjében.

Mazari-Saríf afganisztáni tartomány katonai parancsnokának szóvivője szerint több helyszínen is kisbuszokba rejtett pokolgépekkel robbantottak. Úgy tudni, legalább kilenc halálos áldozata és tizenöt sebesültje van merényletnek.

Az áldozatok mind civilek, köztük nők és gyermekek is vannak

– mondta egy kórházi illetékes.

Az afgán főváros Hazrat Zakaríja nevű mecsetjét is robbanás rázta meg. Hálid Zadrán rendőrségi szóvivő szerint a célpont a hívők közössége volt. Az Emergency nevű olasz civilszervezet által működtetett egyik kabuli kórház szerint öt holttestet és több mint 12 sebesültet szállítottak be. A hatóságok ugyanakkor csak két sebesültről számoltak be. Az északi Balh tartományban is pokolgépes merényletet követtek el, amelynek tizenöt sebesültje volt.

Az utóbbi hónapokban száznál is több halálos áldozatot követelő terrorcselekmények hulláma söpört végig Afganisztánon. A legtöbb merénylet elkövetőjeként a tavaly hatalomra került radikális iszlamista tálibokkal ellenséges viszonyban lévő Iszlám Állam dzsihadista szervezet jelentkezett – írta az MTI.

Rovatok