Index Vakbarát Hírportál

Újabb rakétákat lőtt ki Észak-Korea

2022. május 25., szerda 07:51

A dél-koreai hadsereg szerint újabb hadgyakorlatot tartott Észak-Korea, amely során feltételezhetően egy interkontinentális ballisztikus rakétát is az égbe bocsátott. Ez már a sokadig hadgyakorlata a Kim Dzsongun vezette országnak.

A dél-koreai hadsereg szerint három rakétát lőtt ki Észak-Korea szerdán, köztük egy „feltételezett interkontinentális ballisztikus rakétát”, csupán néhány órával azután, hogy Joe Biden amerikai elnök elhagyta az ázsiai térséget, miután Szöulban és Tokióban járt, hogy megerősítse amerikai támogatását Phenjan nukleáris fenyegetése miatt.

A dél-koreai vezérkar közleményéből kiderült, hogy a feltételezett interkontinentális ballisztikus „rakéta hatótávolsága mintegy 360 kilométer, magassága pedig mintegy 540 kilométer” volt. A japán védelmi minisztérium szerint az egyik rakéta „szabálytalan pályát” követett – közölte az MTI. 

A dél-koreai hadsereg azt is közölte, hogy Dél-Korea és az Egyesült Államok szárazföldi rakétagyakorlatot hajtott végre, és vadászgépeket mozgósított válaszul Észak-Korea rakétaprovokációira. Ez már a sokadik eset, hogy Észak-Korea ballisztikus rakétákat tesztel a térségben.

Rovatok