Index Vakbarát Hírportál

Romániában hamarosan az étlapra kell írni, hogy a vendégek vigyék haza a maradékot

2022. június 1., szerda 15:55

A román parlament előtt van egy élelmiszer-pazarlást csökkentő törvényjavaslat, amelyben többek között köteleznék az éttermeket arra, hogy étlapjukon hívják fel a vendégek figyelmét, hogy a maradékot csomagoltassák be, és vigyék el magukkal.

Romániában évente nagyjából 2,5 millió tonna élelmiszert dobnak ki, lakosságarányosan egy főre lebontva mintegy hetven kilogramm kerül a szemétbe, közben a mélyszegénységben élők aránya meghaladja náluk a húsz százalékot – írja a Főtér.

Magyarországhoz hasonlóan keleti szomszédaink is benyújtottak az élelmiszer-pazarlás csökkentésére egy törvényjavaslatot, amelyben többek között köteleznék a romániai éttermeket, hogy már az étlapon tüntessék fel, hogy ha nem tudják elfogyasztani a teljes fogást, kérjék a maradék ingyenes becsomagoltatását.

A parlament előtt lévő javaslatcsomagban az is szerepel, hogy a boltok a hamarosan lejáró élelmiszereket árulják akciós áron. Emellett azt is indítványozták, hogy juttassák el ezeket a termékeket el a nélkülözőkhöz. 

Sok helyen ugyan korábban is így jártak el, a rendelet hatálybalépésével csak annyi változna, hogy mindez országszerte kötelező lenne. Mindezzel azt szeretnék elérni, hogy 2030-ra már kevesebb, még fogyasztható élelmiszer kerüljön kidobásra. 

Magyarországon már van hasonló törvény

Magyarországon már február 1. óta hatályos az Agrárminisztérium által benyújtott élelmiszer-pazarlás elleni törvény. A javaslat szerint a rendelet célja a szegénység elleni küzdelem, valamint ennek költségeinek csökkentése, és hogy országosan kevesebb élelmiszer-hulladék legyen. 

A törvény a százmilliárd forint feletti kiskereskedelmi láncokat kötelezi arra, hogy azokat az élelmiszereket, amelyek 48 órán belül lejárnak, ajánlják fel az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságnak, amelynek tulajdonosa a Nébih. 

Rovatok