Index Vakbarát Hírportál

Kanada veszélyeztetéssel vádolja a kínai légierőt

2022. június 2., csütörtök 12:39

A kanadai hadsereg azzal vádolta meg szerdán a kínai légierőt, hogy gépei a közelmúltban szakszerűtlen manőverekkel veszélyeztettek kanadai repülőgépeket nemzetközi légtérben – írja az MTI közleménye.

A kanadai katonai gépeket Japánba telepítették az Észak-Korea elleni szankciók érvényesítésére irányuló többnemzeti erőfeszítések részeként.

A kanadai hadsereg közleményéből kiderült, hogy gépeik útjukon kínai katonai repülőkkel találkoztak, amelyek egyértelműen megpróbálták – a nemzetközi biztonsági előírásokat figyelmen kívül hagyva – letéríteni őket repülési útvonalukról.

Néhány esetben a kanadai pilótáknak hirtelen kellett irányt változtatniuk, hogy elkerüljék az ütközést az őket befogni próbáló repülőgépekkel

– tudatta a kanadai haderő. Mint írták, a kínai gépek néha olyan közel kerültek a kanadaiakhoz, hogy személyzetük jól látható volt.

Kanadai részről hangsúlyozták, a nemzetközi légtérben egyre gyakoribbak az ilyen helyzetek a hasonló missziók során, és ezt a kérdést már felvetették diplomáciai csatornákon keresztül.

2019 júniusában két, a Kelet-kínai-tengeren tevékenykedő kanadai hajót több kínai hajó és katonai repülőgép követett, majd támadott meg. Peking a térséget saját befolyási övezetének tekinti.

Rovatok