Index Vakbarát Hírportál

Öten meghaltak, negyven ember megsérült a bajorországi vonatbalesetben

2022. június 4., szombat 21:51

Még mindig dolgoznak a bajorországi vonatbalesetben érintett emberek mentésén a német hatóságok. A halálos áldozatok száma ötre, a sérülteké pedig 40-re emelkedett – írja az MTI.

Mint megírtuk, péntek délben egy Münchenbe tartó személyvonat három kocsija siklott ki és borult fel Burgrain faluban, Garmisch-Partenkirchen közelében.

Egy rendőrségi szóvivő szombat reggel azt mondta: nem tudják kizárni, hogy a felborult kocsik alatt még mindig vannak emberek, bár a feltételezések szerint már csak kevesebb mint tízen lehetnek a roncsok alatt. A mentésen dolgozók szombaton egy holttestet emeltek ki a roncsok alól, ő a baleset ötödik halálos áldozata. Az ő korát nem közölték, de egyes sajtóhírek szerint egy diákfiúról van szó (a rendőrség azonban ezt nem erősítette meg).

Szombat délelőttre vártak volna a helyszínre egy nagy teljesítményű darut, amely segíthetett volna a mentésben, de nem érkezett meg. Erre azért lett volna szükség, mert korábban két alkalommal is sikertelenül próbálták meg felemelni a sérült vasúti kocsikat.

Az utóbbi években Németországban ez volt a legsúlyosabb vasúti baleset. 

A szerelvényen összesen 140-en utaztak, a súlyos sérültek közül többeken sürgős műtétet kellett elvégezni. A helyszínre szombaton ellátogatott Volker Wissing közlekedési miniszter és Richard Lutz, a német állami vasúttársaság (Deutsche Bahn) vezérigazgatója, ők a szerencsétlenség alapos kivizsgálását ígérték.

Rovatok