Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsány Ferenc őszödi beszédéhez mérhetők a Boris Johnson okozta károk

2022. június 7., kedd 17:30

A brit miniszterelnök, Boris Johnson 59 százalékos aránnyal megnyerte a bizalmi szavazást, azonban a konzervatívok nem állnak jól a közvélemény-kutatások alapján. Az ország és a Konzervatív Párt teljesen kettészakadhat.

A napokban lezajlott bizalmi szavazáson a konzervatív képviselők 211:148 arányban megszavazták, hogy Boris Johnson maradjon a párt vezetője. Ez az 59 százalékos arány még alacsonyabb, mint amilyennel Theresa May nyert 2018-ban. May a szavazatok 63 százalékát szerezte meg akkor, fél évvel később lemondott.

A brit miniszterelnök ugyanakkor nemcsak May, hanem Margaret Thatcher teljesítményéhez képest is alulteljesített a bizalmi szavazáson. Roger Gale, Johnson hangos kritikusa szerint a kormányfőnek mennie kell:

Nem hiszem, hogy neki kellene vezetnie a pártot a következő választásokon. Egy becsületes miniszterelnök megnézné a számokat, és mérlegelné pozícióját.

A szavazást azután tűzték ki, hogy 54 konzervatív képviselő indítványt adott be Sir Graham Bradyhez, hogy nem bíznak Johnson vezetésében. Ez meghaladta a párt szabályzatában meghatározott küszöböt, amely a bizalmi szavazás kiírására vonatkozik. Ráadásul meghatározó személyiségek jelezték, hogy megvonják bizalmukat a miniszterelnöktől:

A saját pártja által indított bizalmi szavazás azért is figyelemre méltó, mert mindössze két és fél év telt el Johnson 2019-es általános választásokon elért diadala óta, amely 87 mandátumos többséget biztosított számára a londoni törvényhozásban.

Ez Margaret Thatcher 1987-es, harmadik győzelme óta a legnagyobb arányú konzervatív diadal volt.

Ezzel a felhatalmazással pedig Johnson elkezdte átformálni a brit politikát: kivezette az országot az EU-ból, és a nagyhatalmi konzervatív politika felé terelte, amelyet a magas kiadások és a végrehajtó hatalom ellenőrzésével szembeni fellépés jellemez.

Johnson miniszterelnöksége ugyanakkor mindig is gyengébb lábakon állt. A brexit miatt az ország teljesen kettészakadt, és majdnem ez történt a Konzervatív Párttal is, amelyet balról Jeremy Corbyn Munkáspártja, jobbról pedig Nigel Farage fenyegetett. Hivatalba lépésekor ő volt a legkevésbé népszerű kormányfő 1979 óta, alacsonyabb népszerűségi indexszel, mint Theresa May vagy Jeremy Corbyn 2017-es mutatója.

A legújabb közvélemény-kutatások szerint úgy tűnik, nemcsak saját pártja, hanem a szavazók is megvonták a bizalmat Boris Johnsontól. Jelenleg a Munkáspárt vezet negyven százalékkal és hét százalékpontos lemaradással, 33 százalékkal jönnek utánuk a toryk. A liberális demokraták 12 százalékon, a zöldek hat, a Skót Nemzeti Párt pedig négy százalékon áll.

A bizalmi szavazást több politikus is kommentálta. Nigel Farage szerint a hétfő esti eredmény kicsit nagyobb lázadás volt, mint várta.

Ha több bátorságot tanúsítottak volna, a miniszterelnök lemondott volna

– írta Twitteren a politikus, aki arra figyelmeztet, hogy a szavazás nemcsak Johnsonra, hanem a konzervatívokra és a konzervativizmusra nézve is káros hatással lesz.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ezzel szemben elégedettségének adott hangot, és gratulált a brit miniszterelnöknek.

Örülök, hogy nem veszítettünk el egy fontos szövetségest, ez nagyszerű hír

– nyilatkozta Zelenszkij.

Zelenszkijhez hasonlóan Szijjártó Péter külügyminiszter is gratulált Boris Johnsonnak a közösségi médiában.

Az elemzők is meglepődtek

Fischer Tibor, az MCC Irodalmi Műhelyének vezetője szerint Boris Johnson már eddig is bizonyította, hogy minden idők egyik leggyengébb brit kormányfője, és ebben a politikai paletta ellentétes pontjain állók közül is sokan egyetértenek. Fischer szerint úgy tűnik, manapság minden széthullik az irányítása alatt, és a partygate, vagyis az a botrány, amely annak nyomán tört ki, hogy kiderült, a koronavírus miatti lezárások idején többször is buliztak a kormányzati adminisztráció tagjai, a maradék nimbuszát is tönkretette. 

Ilyen szégyenteljes dolgok még sohasem történtek Nagy-Britanniában, hogy egy hivatalban lévő miniszterelnök megszegi a törvényeket. Miközben emberek tömegei vesztették el hozzátartozóikat a járvány alatt, eközben folyt a szégyenteljes bulizás, amelynek felderítését a rendőrség is meglehetősen vonakodva kezdte csak meg

– sorolja a szakértő a legfrissebb brit botránylistát, amely részben elvezetett a bizalmatlansági szavazáshoz. Színrelépésével a közmorál olyan alacsonyra süllyedt, amilyen még sohasem volt a szigetországban.

Mindenki arra számított – mint ahogy korábban történt is, ha ilyesmi kiderült –, a közszereplő lemondott, majd hat-nyolc hónappal később szép csendben ismét feltűnt valahol a politika térképén.

Talán Gyurcsány Ferenc őszödi beszédéhez tudnám hasonlítani a károkat, amelyeket Johnson okozott, hiszen emlékszünk még, hogy a beszéd kipattanása után évekig hivatalában maradt az akkori kormányfő, ezzel pedig helyrehozhatatlan károkat okozott pártjának, a szocialistáknak

– tette hozzá Fischer Tibor.

Azért azt is különösnek tartja az elemző, hogy mindezen botrányok, félrenyúlások, tévedések ellenére is annyi konzervatív párttársa állt ki Boris Johnson mellett, ezzel az bizonyítva, hogy továbbra is őt tartja a legalkalmasabbnak a miniszterelnöki pozícióra.

(Borítókép: Boris Johnson a londoni kormányülésen 2022. június 7-én. Fotó: Ian Vogler / Pool via Reuters)

Rovatok