Index Vakbarát Hírportál

Feloldották Pekingben a zárlatot, a kínaiak megrohamozták az éttermeket

2022. június 7., kedd 16:48

Megszűnik az otthoni munka és újraindul az oktatás is az iskolákban.

A kínai fővárosban hétfőn szinte minden területen újraindult az élet, vagyis ismét korlátozások nélkül működik a tömegközlekedés. A legnagyobb szórakoztatóközpontok is újranyitnak a kínai fővárosban. A Universal Beijing Resort is bejelentette, hogy június közepétől ismét várják a látogatókat, de a teljes kapacitás helyett csak 75 százalékos kihasználtságot engedélyeznek. 

Kinyitnak a mozik és az éttermek, és korlátozás nélkül látogathatók azok számára, akik minimum 72 órán belüli negatív Covid-tesztet tudnak felmutatni. Ez a feltétel korábban 48 óra volt. 

Miután kiszabadultak az emberek, elsősorban a vendéglőket rohamozták meg. Az egyik népszerű pekingi étterem előtt kígyózó sorban álló hölgy, Csen asszony így lelkendezett az AFP hírügynökség tudósítójának:

Izgatott vagyok, mert olyan sokáig voltunk bezárva. Eddig minden nap elvitelre rendeltem vagy magam főztem, most már nagyon szeretnék étteremben enni.

Ezzel együtt azonban a pekingi éttermek nem tudtak felkészülni az éhes lakosok rohamára, zömében csak a kapacitás fele működik, de ígérik, hamarosan százszázalékos lesz az éttermi ellátás. 

Mivel Pekingben csökkent a megbetegedések száma – kedden mindössze két tünetmentes fertőzést jelentettek, vasárnap még hatot –, a hatóságok bejelentették, hogy ezen a héten mindenki visszatérhet a munkahelyére, június 13-tól pedig az iskolák is újranyitnak.

Peking és Sanghaj, Kína két legnagyobb városa talpra állt, miután Kína meghirdette a zéró Covid politikát, és szigorú korlátozásokat vezetett be. Ezek nyomán Sanghajt például két hónapra gyakorlatilag lezárták, ami hatalmas gazdasági és társadalmi megrázkódtatással járt.

Ismét indítanak és fogadnak nemzetközi járatokat

A Kínán kívül tanuló nagyszámú diák legnagyobb örömére a két nagyváros megnyitásával együtt lassan újraindítják a nemzetközi járatokat, vagyis a szó szerint hónapok óta külföldön rekedt hallgatók végre hazatérhetnek. Úgy tudni, hogy több mint egy tucat nemzetközi járat indult Kínába a nyitás hallatán. Európában és Észak-Amerikában is megkezdik a repülőjáratok újraindítását. Értesülések szerint azonban a kínai tisztviselők a reptereken továbbra is szigorúak a külföldről Kínába érkező utasokkal szemben.

Számukra érvényben marad a visszatérést követő 14 napos karantén, sőt úgy tűnik, hogy a Kínába érkezőknek zárt védőruházatot kell viselniük – derül ki a South China Morning Post videójából, amelyen a Kambodzsából induló járatokra várakozó visszatérő kínai utasok láthatók. Mindenki professzionális egészségügyi védőfelszerelést visel, kicsit úgy néznek ki, mint egy csoport űrturista felszállás előtt.

Ez azt is jelenti, hogy bár a kínai városok fokozatosan nyitnak, a  tengerentúli nemzetközi járatokkal érkezők számára még mindig nem lesz túl egyszerű a belépés a repülőtereken. 

(Borítókép: Egy pekingi étterem 2022. június 6-án. Fotó: Tingshu Wang / Reuters)

Rovatok