Sokan meglepve kapták fel a fejüket annak hallatán, hogy Jevgenyij Fjodorov képviselő olyan törvényjavaslatot terjesztett az orosz parlament, a Duma elé, amely indítványozza, hogy vonják vissza Litvánia függetlenségének elismerését.
A tervezetről a Ria Novosztyi orosz állami hírügynökség is beszámolt, de írt róla a Pravda is. Ebben idézik Fjodorov javaslatának indoklását, amely szerint a függetlenségről szóló határozatot egy – szerinte – alkotmányellenes testület, a szovjet Államtanács fogadta el, és a döntés több ponton is szembement az alkotmánnyal, amely pontosan leírta, mi a teendő ilyen esetben. Fedorov azt is felidézi, hogy míg a Szovjetunió fennmaradásáról akkoriban mindenütt tartottak népszavazást, és ezeken elvetették a felbomlást, ugyanezt a referendumot Livániában nem rendezték meg, és nem hagytak átmeneti időszakot a kiválással kapcsolatos egyéb kérdések hosszú távú rendezésére.
Az igazság az, hogy volt ugyan népszavazás Litvániában 1991 februárjában, de ott azt a kérdést tették fel, hogy „Akarja-e, hogy Litvánia független demokratikus állammá váljon?” A részvétel meghaladta a hetven százalékot, a szavazók több mint kilencven százaléka igent mondott a függetlenedésre. Az is igaz, hogy a tényleges függetlenség csak néhány hónap múlva, az 1991. augusztusi moszkvai puccskísérlet leverése után valósult meg. Miután Mihail Gorbacsov megúszta a keményvonalasok puccskísérletét, létrehozta a szovjet Államtanácsot, amely aztán szeptember 6-án hivatalosan is elismerte a balti állam függetlenségét.
1991-ben tehát Litvánia volt az első szovjet tagköztársaság, amely kivált a Szovjetunióból, és kihirdette függetlenségét. Fjodorovnak ezzel is gondja van. Az indoklás azt is tartalmazza, hogy az orosz alkotmányba bekerült aztán a 61. cikkely (1) bekezdése, amely szerint az Orosz Föderáció minden egykori szovjet terület jogos birtokosa. Ha a logikát végigvisszük, akkor egyértelmű, hogy ha Litvánia függetlenségének elismerését meg lehet kérdőjelezni, vissza is lehet vonni a szabálytalan döntést, ez pedig megint fura jogi és geopolitikai érvelésre adhat okot.
Elég, ha csak arra gondolunk, hogy az Ukrajna elleni háború formailag akkor kezdődött, amikor Putyin elnök aláírta a két szakadár donyecki népköztársaság elismeréséről szóló dokumentumot, ezzel gyakorlatilag megindítva az orosz területek „felszabadítását”. Közben az orosz média arról tájékoztatott, hogy Vilniusban is éppen ezen a napon fogadták el azt a javaslatot, hogy elbontják az elesett szovjet katonák emlékművét a főváros legnagyobb temetőjében.
Litvánia a három balti köztársaság közül a legdélebbi, határa közös Lengyelországgal, és szorosan Belarusz mellé ékelődik. A Balti-tenger partján – Lengyelország és Litvánia közé szorítva – találjuk Kalinyingrádot, amely orosz terület, és a Suwalki-folyosó köti össze Belarusszal, amely a lengyel–litván határ mintegy száz kilométeres szakasza. Kalinyingrádot, a korábban Németországhoz tartozó Königsberget még a II. világháború után szerezte meg a Szovjetunió. Geostratégiai jelentőségét kihasználva Moszkva jelentős haderőt állomásoztat a területen, ahol az egymillió lakosból mintegy kétszázezret tesznek ki az orosz csapatok. Tengeri kikötője kulcsfontosságú az orosz flotta számára.
Ahogy az a térképen is látszik, ha Belarusz felől indulva az oroszok megpróbálják megnyitni és elfoglalni a folyosót, közvetlen szárazföldi kapcsolatot tudnak teremteni Kalinyingráddal, egyben a három balti államot elvágják a többi NATO-országtól. Tavaly télen, amikor megrendezték az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb közös orosz–belorusz hadgyakorlatát – Zapad, azaz Nyugat néven –, a nem titkolt egyik cél az volt, hogy gyakorolják a Suwalki-folyosó elfoglalását.
Azt sem szabad elfelejteni, hogy ha támadás éri akár a NATO-tag Lengyelországot, akár az ugyancsak NATO-tag Litvániát, életbe lép a katonai tömb alapszerződésének 5. cikkelye, amelynek értelmében a szervezet egyként siet a megtámadott tagállam(ok) segítségére, ez pedig bizony áltanásossá teszi és bevonja Európát is a háborúba.
A biztonságpolitikai szakértő azt mondta az Indexnek: szinte elképzelhetetlen, hogy Litvánia függetlensége egy orosz beavatkozás nyomán szűnjön meg. Ezt inkább egyfajta figyelmeztetésnek gondolja az oroszok részéről, a balti államok pedig újólag figyelmeztethetnék a Nyugatot, lám-lám, nem a levegőbe beszéltünk, amikor korábban az agresszív, terjeszkedő orosz politika veszélyeire hívtuk föl a figyelmet.
Nem véletlenül hangoztatták korábban is baltikumi politikusok, hogy Putyin elnök és az orosz vezetés bár Oroszországról beszél, de a Szovjetunióról álmodik, visszaállítaná a Szovjetunió szétesése előtti határokat. Viszont nem szabad elfelejteni, hogy kiszámíthatatlan válaszok jöhetnének egy ilyen orosz lépés nyomán. Ne feledjük, Moszkva nem igazán számolt azzal, hogy az Ukrajna elleni háború következtében Svédország és Finnország – feladva hagyományos semlegességét – micsoda sebességgel kéri majd felvételét a NATO-ba.
Tarjányi utalt arra is, hogy a Suwalki-folyosó elfoglalása az utolsó lehet az orosz katonai tervek között, mert nemcsak komoly erőfelvonultatást jelentene, de szinte a lehetetlennel lenne egyenlő a nem túl széles korridor mindkét oldalát ellenőrizni Litvánia és Lengyelország felé is. Az ilyen típusú akciókat nagyon nem szeretik a katonák, mert mindent duplán kellene megszervezni, hogy mindkét irányban ellent tudjanak állni a tüzérségi csapásoknak és a gyalogsági támadásoknak egyaránt.
(Borítókép: Vlagyimir Putyin. Fotó: Matthew Stockman / Getty Images)