Index Vakbarát Hírportál

Meghosszabbították a jogosítványát a világ egyik legidősebb sofőrjének

2022. június 9., csütörtök 12:48

Egy olasz nő százéves korában megújította a jogosítványát, és ezzel az elmúlt években legalább a harmadik százéves nő lett az országban, akit alkalmasnak ítéltek arra, hogy volán mögé üljön.

Candida Uderzo új jogosítványt kapott, miután az északi Vicenza tartományban egy autósiskolában sikeres látásvizsgát tett.

Az életerős százéves asszony elmondta, hogy szeret önállóan vezetni, és nem akarja, hogy a fia nyomást gyakoroljon rá azzal, hogy hozza-viszi őt.

Ez a megújítás boldoggá tesz, és egy kicsit szabadabbnak is érzem magam. Szerencsés vagyok, száz évet megéltem, és az, hogy ilyen egészséges vagyok, számomra is meglepetés. Soha nem szedek tablettákat, csak olykor egy-egy altatót

– mondta Candida Uderzo, aki hozzátette, hogy a látása olyan jó, hogy szemüveg nélkül tud újságot olvasni.

Olaszországban él a legtöbb százéves

Olaszországban a százévesek száma az egyik legmagasabb Európában, és a mérföldkőnek számító kort elérők száma folyamatosan emelkedik: az Istat, a nemzeti statisztikai hivatal május elején közzétett adatai szerint Olaszországban 20 456 százéves él, szemben a 2019-es 14 456 fővel.

Az azonban nem világos, hogy hányan vezetnek még. A 80 év felettiek jogosítványát kétévente megújítják, és a járművezetőknek orvosi papírral kell igazolniuk, hogy fizikailag és szellemileg is alkalmasak.

Egy szicíliai férfi, aki tavaly töltötte be a 100. életévét, jogosítványának megújítását egy új autó vásárlásával ünnepelte, és a helyi sajtónak akkor azt mondta, hogy soha életében nem volt balesete. Egy Campania régióban élő férfi, aki szintén tavaly ünnepelte 100. születésnapját, azt mondta, hogy nem áll szándékában lemondani az autójáról.

Uderzo elmondta, hogy életében csak azt sajnálja, hogy viszonylag fiatalon elvesztette férjét. 

Úgy döntöttem, hogy az életben maradás azt jelenti, hogy a lehető legjobban élvezem. Elkezdtem hosszú sétákat tenni a barátaimmal, ez segített feldolgozni a gyászt. Miután nyugdíjba mentem, csatlakoztam egy gyaloglócsoporthoz, és azóta nem hagytam ki egyetlen kirándulást sem. Minden vasárnap reggel 6-kor készen állok az indulásra

– mondta Uderzo a Guardian szerint. 

Rovatok