Index Vakbarát Hírportál

A bíróságnak kellett kimondania: az elefánt nem ember!

2022. június 14., kedd 20:44

New York legfelsőbb bírósága elutasította a Happy nevű elefánt Bronxi Állatkertből való kiszabadítására irányuló törekvést, miután úgy határozott, hogy az állat nem tekinthető személynek.

Az állami fellebbviteli bíróság 5-2 arányban hozott döntése megerősít egy korábbi bírósági határozatot, és azt jelenti, hogy Happy nem szabadulhat ki Habeas Corpus eljárás keretében, amely az emberek számára egy olyan lehetőség, amellyel megtámadhatják az illegális fogva tartást.

A Janet DiFiore főbíró által írt többségi határozat szerint „bár senki sem vitatja, hogy az elefántok intelligens lények, akik megérdemlik a megfelelő gondoskodást és együttérzést”, a Habeas Corpus végzés az emberek szabadságának védelmére szolgál, és nem alkalmazható egy olyan nem emberi állatra, mint Happy.

A Bronxi Állatkert az ügy során azzal érvelt, hogy Happy nem jogellenesen bebörtönzött, és nem is személy, hanem egy jól gondozott elefánt, akit „nagyon tisztelnek”. Az állatvédők eközben azzal érveltek, hogy Happy egy autonóm, kognitívan összetett elefánt, ebből kifolyólag önálló személyként lehet rá tekinteni.

Az egyik állatvédő elmondta, örülnek annak, hogy két bírót is sikerült meggyőzniük a véleményükről. Rowan Wilson és Jenny Rivera azt állították, hogy az a tény, miszerint Happy állat, még nem jelenti azt, hogy ne lehetnének jogai, írja az AP News.

Happy az 1970-es évek elején született vadon Ázsiában, majd befogták és egyéves korában az Egyesült Államokba szállították. Happy 1977-ben érkezett a Bronxi Állatkertbe Grumpy névre keresztelt társával együtt, aki 2002-ben pusztult el.

Rovatok