A beszélgetés elején a hazai kínai közösségről volt szó. Horváth Levente elmondta, miként, hogyan és honnan jöttek az első szerencsét próbáló kínaiak Magyarországra a kilencvenes évek elején, zömében akkor, amikor még vízummentesen utazhattak hozzánk. Pontos szám nem ismert, de mintegy húsz-harmincezren élhetnek nálunk, elsősorban Budapesten. Nagyon zárt közösséget alkotnak a magyar fővárosban, saját, kínai nyelvű óvodával, általános iskolával és gimnáziummal.

Az idősödő kínai üzletemberek életük vége felé – külföldön és nálunk is – fogják addigi megtakarításaikat, és visszamennek Kínába, ahol például a Magyarországon összegyűjtött vagyonukból házat, lakást, kocsit vesznek, és felkészülnek a nyugodt időskorra.

Ha Kína zár, akkor Kína zár

Az egykori sanghaji magyar főkonzul mesélt arról is, hogy tavasszal Sanghajba utazott, éppen akkor, amikor váratlanul bejelentették a város teljes zárlatát az ismét kitörő járványhullám miatt.

Éppen letöltöttem a minden turistának belépéskor kötelező két hetet egy karanténszállón, amikor jött a teljes zárlat híre. Emiatt gyakorlatilag kínai látogatásom átalakult másfél hónapos teljes bezártsággá. Április végén is csak nagy nehézségek közepette tudtam elhagyni az országot.

Ennek kapcsán szóba került az is, hogy miként lehetett élelmiszerrel ellátni egy 25 milliós nagyvárost. Résen kellett lenni, mondja Horváth Levente, mert az alapélelmiszerek ellátását biztosító applikáció minden reggel 6-kor vált elérhetővé, viszont aki nem igyekezett, az 6 óra után 1 perccel már nem tudott rendelni, mert addigra mindent elvittek. Valóban nem lehetett kilépni még az utcára sem, és nem igazán működtek éttermek elvitelre. A megrendelt alapélelmiszerekből főzött minden család odahaza.

Nemrégiben megjelent könyve kapcsán szóba került az Egy övezet, egy út nevű kínai kezdeményezés. Ennek megértéséhez a volt sanghaji főkonzul a hagyományos kínai geopolitikai gondolkodást kezdte el tanulmányozni, és abból levezetni, miért fontos a XXI. századi kínai politikai gondolkodáshoz az elődök filozófiai megközelítése.

  A műsorban emellett még arról is szó volt, hogy

• miért nevezi magát Kína – magyarra fordítva az elnevezést – Középső birodalomnak;
• miért tesztelték naponta többször az ételfutárokat a tavaszi lezárás alatt Sanghajban;
• kiderült, hogy szemfüles cégek miként csábították be a járvány alatt a munkahelyekre dolgozóikat, és alakították át esténként az irodát hálószobává;
• segítőkész kínaiak – a motoron érkező és útbaigazítást kérő külföldit miért egyszerűbb a motor szabad nyergébe pattanva elnavigálni úti céljához;
• mint kiderült, a koronavírus-járványnak nagyon pozitív hatása volt a kínaiakra, leginkább az, hogy a nagy lakótelepeken élő, egymással ritkán érintkező emberekből együtt gondolkodó, tevékenykedő közösségeket faragott;
• miért gondolkodik a Nyugat a világról úgy, mint egy sakkjátszámáról, és miért jellemző a kínaiakra a náluk népszerű játékhoz, a góhoz szükséges stratégiai megközelítés;
• történészek a kínai történelmet nyolcszáz éves ciklusokra osztják fel. Megnéztük, most éppen hol tartanak, és mit hozhat az ismétlődések alapján a XXI. század Kína számára.

Horváth Levente szerint Kína kölcsönös együttműködésben gondolkodik az Egy övezet, egy út kezdeményezés kapcsán, és – ellentétben a nyugati felfogással – nem készül gazdasági gyarmatosításra. Az Kína érdeke az új világrend kialakításánál, hogy ne a Nyugat egyes országai határozzák meg a formálódó játékszabályokat, hanem a világ közössége.

A teljes videót a fenti lejátszóra kattintva nézhetik meg, a beszélgetés podcastverzióját pedig alább érhetik el:

(Borítókép: Horváth Levente . Fotó: Papajcsik Péter / Index)