Index Vakbarát Hírportál

Visszaengedik az embereket a Fukusima közelében található falvakba

2022. június 14., kedd 13:22

Tizenegy évvel a világ második legsúlyosabb nukleáris katasztrófája után sikerült annyira élhetővé tenni a közeli falvakat, hogy az otthonaikat egykor elhagyni kényszerülők visszatérhetnek. A falu polgármestere szerint ez egy fontos mérföldkő, ám még sok munka kell a térség felvirágoztatásához.

Több mint 11 év telt el Japán legsúlyosabb nukleáris katasztrófája óta, amikor a kormány vasárnap feloldotta az evakuálási parancsot egy olyan faluban, amelyben korábban érvényben volt a tiltás. Az intézkedésnek hála lehetővé vált a falu korábbi lakóinak számára, hogy visszaköltözhessenek otthonaikba – írja a CNN

Kazunori Iwayama, a Fukushima Daiichi üzemtől körülbelül 40 kilométerre fekvő Katsurao falu egykori lakója úgy nyilatkozott: „Úgy tűnik, végre elértük a rajtvonalat, és arra koncentrálhatunk, hogy a dolgok visszaálljanak a normális kerékvágásba.”

Az atomerőmű közelében élők közül több mint 300 ezer embert kényszerültek ideiglenesen evakuálni, és több ezren tették meg ugyanezt önként. Ennek következtében az egykor nyüzsgő közösségek szellemvárosokká változtak.

Az azóta eltelt években több nagyszabású takarítási és fertőtlenítési műveletet hajtottak végre a fertőzött régióban, ez lehetővé tette néhány lakos visszatérését. A falu nagy részének evakuálási parancsait 2016 júniusában feloldották, lehetővé téve a regisztrált lakosok számára a közlekedést – mondta a falu egyik tisztviselője, aki nem volt hajlandó elárulni a nevét.

A 2016 óta visszatérők többsége idős állampolgár. A tisztségviselő szerint néhány háztartás még mindig vár a falu egy részének fertőtlenítésére. 

Egyelőre 30 háztartásból mindössze négy mondta, hogy vissza szándékozik térni a Noyuki körzetbe – mondta a falu illetékese. A katasztrófa előtt Katsurao falu lakossága 1500 fő volt. A távozók közül sokan máshol építették újjá az életüket – tette hozzá.

Még ebben a hónapban várhatóan részben feloldják a korlátozásokat Futabában és a szomszédos Okumában – a Fukushima Daiichi atomerőműnek otthont adó városokban –, és 2023-ban további három településen is hasonló enyhítést terveznek – közölte a tisztviselő. Hozzátette, hogy a rekonstrukciós bázison kívül eső területek időbeosztásáról még nem döntöttek.

„Ez egy mérföldkő” – mondta Hiroshi Shinoki, Katsurao falu polgármestere vasárnap újságíróknak. „Kötelességünk, hogy megpróbáljuk visszahozni a dolgokat a 11 évvel ezelőtti állapotba, amennyire csak tudjuk.”

Shinoki hozzátette, hogy fel akarja éleszteni a helyi mezőgazdaságot – a térség kulcsfontosságú iparágát –, hogy visszacsábítsa a lakosokat. 

Rovatok