Index Vakbarát Hírportál

Közvetlen repülőjárat indul Venezuela és Katar között

2022. június 16., csütörtök 21:51

Venezuela és Katar között is lesz közvetlen repülőjárat ősztől – jelentette be csütörtökön Nicolás Maduro venezuelai elnök a kis, emírségben tett látogatásának eredményeit összegezve.

„Októbertől közvetlen légi összeköttetésünk lesz Caracas és Doha között” – mondta Maduro a venezuelai állami tévécsatorna újságíróinak nyilatkozva.

Mint mondta, a katari vezetéssel megvitatta az együttműködés lehetőségét az olajkereskedelem, a gázkitermelés, a turizmus és a mezőgazdaság terén.

A venezuelai elnök Katarból Azerbajdzsánba utazott, ahol pénteken fogadja Ilham Aliyev elnök – írja az MTI.

Az amerikai szankciós listára helyezett Maduro – aki ázsiai, arab és afrikai államokat is érintő, de részleteiben be nem jelentett körúton jár – a múlt héten Iránban és Algírban, előtte pedig Törökországban tett látogatást. A venezuelai elnök kereskedelmi megállapodásokon kívül már közvetlen légijáratok létesítését jelentette be Algír és Caracas, illetve Teherán és Caracas között.

Rovatok