Index Vakbarát Hírportál

Dührohamot kapott egy nő, elkezdett törni-zúzni az áruházban

2022. június 17., péntek 13:52

Evelni Roldán mindig is példás alkalmazott volt, ám amikor közölték vele elbocsátását, dühében tombolni kezdett – többpolcnyi borospalackot tört össze.

Evelni Roldán egy rafaelai szupermarketben dolgozott, ahonnan példás alkalmazott léte ellenére mégis elbocsátották. A fiatal nő kényszerfelmondásával szembesülve dührohamot kapott, többpolcnyi borospalackot tört össze tombolás közben. Később azzal védekezett, hogy nem volt ura önmagának. 

Többtucatnyi borosüveget tört össze egy fiatal argentin nő, miután elbocsátották az állásából – írja a Daily Star című brit bulvárlap.  

Biztonsági kamerák rögzítették a nő tombolását, a videó később terjedni kezdett a közösségi oldalakon. 

A 25 éves Evelni Roldán azzal védekezett, hogy nem volt ura önmagának, és nagyon sajnálja a történteket. A fiatal nő azt állította, hogy ő annak ellenére igyekezett főnöke minden elvárásának megfelelni, hogy az mindig is rosszul bánt az alkalmazottakkal. Amikor elbocsátották, minden korábbi feszültség egyszerre tört ki belőle.  

Hozzátette, hogy sajnos a közösségi médiában terjedő videón nem látszik a történet másik fele, az emberek csak a tombolással szembesülnek, de az oda vezető úttal nem. 

A nőt letartóztatta a rendőrség, de azt ígérte, bepereli a volt munkáltatóját. 

Rovatok