Index Vakbarát Hírportál

Mészárlás Etiópiában, az amhara kisebbség kétszáz tagját gyilkolták meg

2022. június 19., vasárnap 21:53

A mészárlás szemtanúi közölték vasárnap, hogy az etiópiai amhara kisebbség több mint kétszáz tagját gyilkolták meg Oromia régióban.

A hírügynökségek felhívták a figyelmet arra, hogy ez volt az utóbbi idők egyik legvéresebb támadása Afrika etnikai feszültségek sújtotta, második legnagyobb népességű országában.

„Kétszázharminc holttestet számoltam” – mondta a szombati mészárlás egyik túlélője.

A túlélő azt is elmondta, hogy a halottakat tömegsírokban helyezik el. Időközben az etióp hadsereg alakulatai is megérkeztek az atrocitás helyszínére, de a helybéliek attól tartanak, hogy távozásukkal a támadások újrakezdődhetnek.

Egy másik szemtanú arról számolt be, hogy a helyi amhara közösség azt szorgalmazza, hogy telepítsék át őket máshová, „mielőtt újabb tömeggyilkosságok történnének”. Hozzáfűzte, hogy a térségben

harminc éve egy áttelepítési program keretében letelepített amharákat mostanra „baromfi módjára gyilkolják”.

Mindkét szemtanú és Oromia regionális kormányzata is az Oromo Felszabadítási Hadsereg (OLA) nevű lázadócsoportot vádolta. Az OLA azt állítja, hogy a kormányzat által elhanyagolt legnagyobb etiópiai népcsoport, az oromók jogaiért harcol. Az utóbbi években több véres összecsapás is történt az oromo és amhara népcsoportok között.

Odaa Tarbii, az OLA szóvivője ugyanakkor visszautasította a vádakat. Azt mondta, hogy a támadásokat az etióp hadsereg és egy helyi milícia követte el, miután visszavonulásra kényszerültek Gimbiben található támaszpontjukról a felkelők legutóbbi offenzívája miatt.

A Tole nevű térség felé menekültek, ahol rátámadtak a helyi lakosságra, és megsemmisítették a tulajdonukat bosszúból, mert úgy vélték, hogy segítik az OLA-t

– hangoztatta Tarbii.

Rovatok