Index Vakbarát Hírportál

WHO: Korai még a derűlátás, új variánsok fenyegetnek

2022. június 20., hétfő 11:49

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője arra intette hétfőn a világ országait, ne legyenek túlságosan derűlátók a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban, mert az új variánsok veszélye továbbra is valós fenyegetés.

Bár a regisztrált koronavírusos esetek száma 90 százalékkal csökkent mostanra a januári csúcshoz képest, és a korlátozásokat sok országban már visszavonták, téves lenne azt gondolni, hogy a pandémiának vége – mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója a G20-csoport egészségügyi minisztereinek indonéziai tanácskozásán.

A főigazgató arról az aggályáról is beszélt, hogy a világ nem fog tanulni ennek a világjárványnak a hibáiból, és az elővigyázatlanság meg fog ismétlődni.

A világ leginkább iparosodott és legnagyobb feltörekvő gazdaságait tömörítő G20-csoport tagállamainak képviselői arról tanácskoznak, hogyan erősíthetnék meg a globális egészségügyi rendszereket, hogyan kellene harmonizálni a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos eljárásrendeket, és miként tudnák egységesíteni a nemzetközi úti okmányokat.

Kedden az egészségügyi tárcavezetők a G20-országok pénzügyminisztereivel közös megbeszélést tartanak egy pénzügyi alapról, amellyel – magán- és állami forrásokból – jövőbeli esetleges világjárványok megelőzését és kezelését finanszíroznák.

Rovatok