Index Vakbarát Hírportál

Ezek idén a világ legjobb repterei

2022. június 21., kedd 18:29

A Skytrax az utaselégedettségi felmérés alapján minden évben összeállítja a világ legjobbnak ítélt repülőtereinek ranglistáját. Az első háromba évek óta nem jutott be európai állomás, de az első tízbe kontinensünk négy légikikötője is bekerült.

A globális utaselégedettségi felmérés a világ több mint félezer repülőterét monitorozza az elérhető szolgáltatások, a termékek minőségén keresztül a tisztaság, szervezettség, információközlés és a földi személyzet készségessége alapján. 

Eddig – közel tíz évig – rendre a szingapúri Changit ítélték a leginkább utasbarátnak, a legjobban felszereltnek, azonban a múlt évben – ahogy idén is – a katari Dohában található Hamand légikikötő letaszította trónjáról, egészen a harmadik helyig – szedte össze a roadster. A portál ennek okát a Qatar Airways előretörésében látja, és abban, hogy a katari kormány a légitársaságba és a repülőtérbe hatalmas összegeket fektetett be az utóbbi években, aminek eredményei már igen látványosak az utazók számára. 

A második – ugyanúgy, mint tavaly – 2022-ben is a tokiói Haneda lett. A negyedik a tokiói Narita, az ötödik a szöuli Incshon nemzetközi repülőtér. Az európai állomások ezután következnek: a hatodik a párizsi Charles de Gaulle, a hetedik a müncheni, a nyolcadik az isztambuli, a kilencedik a zürichi repülőtér lett. A tizedik helyet ismét egy japán, a Kanszai vitte. 

Az európai rangsorban ezután következnek:

5. Helsinki-Vantaa repülőtér

6. Heathrow repülőtér (London)

7. Schiphol repülőtér (Amszterdam)

8. Madrid-Barajas repülőtér

9. Koppenhágai repülőtér

10. Bécsi nemzetközi repülőtér

Magyarország a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérrel a 2021-es listához képest 17 hellyel került előrébb, az összesítésben a 80. lett, ami abból a szempontból jó eredménynek tekinthető, hogy Kelet-Európa reptereit már kilenc éve stabilan megelőzzük utasellátás tekintetében: Tallinn, Riga, Pozsony, Zágráb és Belgrád is mögöttünk áll a rangsorban. 

Rovatok