Oknyomozó újságírónak lenni egyébként sem egy túl biztonságos szakma, különösen akkor, ha a szerző terrorszervezetekkel vagy titkosszolgálatok működésével foglalkozik. Michael Weiss amerikai oknyomozó újságíró, és író ezeket még halmozza is: néhány évvel ezelőtt jelent meg a magyarul is kiadott, nagy sikerű bestsellere, „Az iszlám állam – A terror hadserege belülről” címmel, most pedig az orosz katonai titkosszolgálatról, a GRU-ról írja a következőt. Michael Weiss a Political Capital és az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége meghívására érkezett Magyarországra, ahol az Index számára adott betekintést az orosz titkosszolgálatok működésébe.
Kezdjünk a jelenlegi kutatásával az orosz katonai titkosszolgálatról, a GRU-ról. Az egyik tweetjében azt írta, hogy nagy mennyiségű titkos információt szerzett róla. Miről szólnak ezek a megszerzett adatok?
Az orosz pszichológiai hadviselésről szólnak. A jegyzeteket a GRU oktatói készítették, akik a pszichológiai műveletek szakértői. A Moszkvai Katonai Egyetem hallgatói részt vettek ezeken a kurzusokon, hogy felkészüljenek a katonai szolgálatra, vagy hogy aztán belépjenek a titkosszolgálatokba. Alapvetően ezek nem túl izgalmas iratok, amelyek részleteiben foglalkoznak például a csatarenddel a zászlóaljak szintjén.
Ennek az egyik legérdekesebb aspektusa annak elismerése volt, hogy 1994 környékén, néhány évvel a Szovjetunió összeomlása után az orosz hadsereg milyen leromlott, alacsony morállal rendelkező állapotban volt. Úgy döntöttek, hogy a kiberháborús programot elveszik a katonaságtól, és odaadják a GRU-nak. A GRU egy 24/7-ben üzemeltetett kémszolgálat, amely titkosszolgálati műveletekkel, emberi források felkutatásával és toborzásával foglalkozik, és minden egyes orosz nagykövetségen ott vannak az embereik. A GRU alapvetően újragondolta a pszichológiai hadviselést, olyan formában, hogy az nem az ellenséges állam elleni harc vagy hadüzenet hatására aktiválódik, hanem amit békeidőben is meg lehet tenni. Tehát a háborús logika valójában soha nem áll meg.
Minden orosz állami intézmény – a Külügyminisztérium, a Kulturális Minisztérium, az Információs Minisztérium és a nem állami intézmények is, a civil szervezetek, a sportklubok, az orosz diaszpóra, az ortodox egyház –, mindezek mozgósíthatóak a célok érdekében.
Mindebből pedig le lehet vonni a konklúziókat: az orosz információs hadviselés is ezeknek a pszichológiai műveleteknek a része. Ez nem csak szimpla propaganda, hanem azt a célt szolgálja, hogy egy görbe tükröt tartson a Nyugat felé, hogy ne érezzük magunkat jobbnak, mint Oroszország. Elkezdünk kételkedni a saját hatalmi intézményeinkben, a saját kormányainkban, persze egyébként is van elég okunk rá, hogy ezt tegyük, de erre tudatosan épít az orosz propaganda.
Tehát Ön összekapcsolja a GRU tevékenységét az orosz média működésével?
Abszolút. Persze nem arról van szó, hogy a GRU birtokolja az orosz információs hadviselést. Ugyanakkor nagyon világos feladatkörük van az orosz védelmi minisztérium kiterjesztéseként és a katonai apparátus részeként. A hozzám eljutott dokumentumok alapján is világosan látszik, hogy a szovjet taktikák semmit sem változtak. Ami változott, az a technológia, amit használnak hozzá.
A GRU pszichológiai hadviselő csoportja sok mindent csinál külföldön: létrehozza az orosz érdekeket szolgáló weboldalakat, az orosz diaszpóra párhuzamos csoportjait, amelyek aztán technikailag az orosz külügyminisztérium alá kerülnek, vagy kamu kutatóintézeteket. Ez utóbbira van egy érdekes példa: 2012–13 környékén egy közvetlenül előtte Görögországban létrehozott, kamu kutatóintézet tartott egy nemzetközi biztonsági helyzetről szóló konferenciát Athénban, amelyen többek között a GRU tisztjei tartottak előadásokat.
Hogyan jellemezné a pszichológiai hadviselést, mit jelent pontosan, és mi a célja?
Szerintem alapvetően a pszichológiai hadviselés célja, hogy csökkentse az ellenség elszántságát, a másik fél igazságérzetét, a konfrontációra való hajlandóságot, vagy egyáltalán a szándékot, hogy felvegyék a harcot az ellenféllel.
Ezt persze nem csak Oroszország csinálja, az amerikaiak is. Náluk is működik egy úgynevezett PSYOP-egység. Pont az elmúlt hetekben volt egy meglehetősen figyelemre méltó és igencsak fenyegetően ható reklámjuk: az egész világ egy marionettbábukkal megtöltött színpad, és a hadsereg bárkinek a fejébe be tud hatolni. Most egyértelműen a katonai dimenzió van előtérben, hiszen háború zajlik Ukrajnában.
„Szellemek a gépezetben” címen jelent meg az amerikai hadsereg PSYOP Csoportjának a videója 2022 májusában. „Gondolkoztál-e már valaha azon, hogy ki mozgatja a szálakat? (…) Bármi, amihez hozzáérünk, fegyverré válhat” – szól a hollywoodi mozik előzetesét idéző bejátszás felirata.
És hogyan jön ebbe az egészbe „az orosz világ” koncepciója?
Erről a részéről a Washington Postnak is volt egy nagyon jó oknyomozó riportja arról, hogyan próbálja a GRU erősíteni az Oroszország iránti hazafiasság érzését az európai diaszpóra tagjai között: ifjúsági klubok, sportklubok, kulturális egyesületek segítségével. Ez nem sokban különbözik attól, amit a szovjetek a KGB-ben csináltak ezekkel a kulturális ismeretterjesztő programokkal az 50-es, 60-as években.
Az előző, „Az iszlám állam – A terror hadserege belülről” című könyve témája erősen különbözik attól, amivel most foglalkozik. Miért választotta a GRU-t a következő témájának?
Amikor az a könyv megjelent, abban az időben írtam arról is, ahogy Oroszország fegyverként használta a kultúrát és az információs szférát. Már akkor is foglalkoztam az orosz dezinformációval és a 2014-es eseményekkel Ukrajnában. Aztán a GRU-ról szóló könyv ötlete abból alakult ki, hogy éppen ez az orosz titkosszolgálat avatkozott be 2016-ban az amerikai választásokba, nem az FSZB vagy az SZVR [orosz külső hírszerzés], miközben az amerikaiak nagy része nem is hallott róla soha. Szóval a célom az, hogy bemutassam a hasonlóságokat és a különbségeket, és persze a kontinuitást a szervezet 1918-as megalakulása óta. A könyvem a történelem és a saját oknyomozó munkám kombinációja. Titokzatos mérgezések Bulgáriában, robbantások Csehországban, Szergej Szkripal novicsok általi megmérgezése Nagy-Britanniában – ez mind a GRU munkája volt.
És a GRU hatalma úgy tűnik, tovább növekedett: az Ukrajna elleni háború elindítása után Vlagyimir Putyin tisztogatást végzett az FSZB ötödik osztályában, a vezetői házi őrizetbe kerültek. Ők feleltek az Ukrajnáról készített jelentésekért. A jelentéseik sem voltak jók, és a pénzt is elköltötték. Most úgy tűnik, hogy Ukrajnáért immár nem az FSZB, hanem a GRU „felel”. Mivel ők egy katonai szervezet, a feladataikat is ebben a koordináta-rendszerben értelmezik. Az egyetlen dolog, amely érdekli őket, az az eredmény. Mindig újra és újra nekifutnak majd, hogy elérjék az áhított eredményt.
Az előző könyvéhez talált olyan megszólalókat, akik az ISIS soraiban szolgáltak, és így valóban belülről kapott információkat az anyaghoz. A GRU-ról szóló könyvhöz is sikerült ilyen emberekkel beszélnie?
Az észtek letartóztattak egy Dennis Metz nevű fickót, aki etnikai orosz volt, de Tallinnban nőtt fel, és nagyon hazafias, nagyon észt volt a beállítottsága, még a hadseregbe is belépett. De voltak kint rokonai Oroszországban, és időről időre meglátogatta őket kint. Közben már az észt katonaságban szolgált és tüzérségi specialista képzésben vett részt. „Mézes csapdába” [honey trap] került.
„Mézes csapdának” nevezi azt, amikor valakit szexuális kapcsolaton keresztül zsarolnak, ugye?
Így van. 2012 körül Oroszországban egy lánnyal találkozott a szmolenszki diszkóban, akit elvitt egy szaunába, és lefeküdt vele. Másnap két civil ruhás fickó jelent meg nála, és azt mondták – velünk kell jönnöd, mert az a lány, akivel tegnap éjszaka együtt voltál, szexuális erőszakkal vádol. Bevitték a rendőrségre és előszedték a felvételt, amelyen az egész aktus volt látható. Vagyis az egész egyértelműen egy titkosszolgálati művelet volt.
Két választásod van, mondták: vagy 20 évre orosz börtönbe kerülsz, vagy dolgozol nekünk.
Tehát nem az Oroszországgal való ideológiai rokonszenv miatt, nem a pénz miatt kezdett nekik dolgozni, hanem mert félt. Ez közel tíz évig tartott. Közben beszervezték az apját is. Amikor 2014 után sokkal bonyolultabbá vált számukra az utazás Oroszországba, mert az észt katonáknak megtiltották a kiutazást, akkor az apja lett a futár, hogy lopott katonai információkat vigyen Szentpétervárra.
Két napig tudtam vele interjúzni a tallinni nemzetbiztonsági szervek főhadiszállásán. Számomra nagyon meggyőző, lélektanilag teljes profilt kaptam egy fickóról, aki egyetlen hibát vétett, és beszervezték egy ellenséges külföldi hírszerző szolgálathoz. Ez az egész nagyon felkeltette az érdeklődésemet, a GRU tevékenységének ilyen emberi vonatkozásai sokkal inkább, mint a technikaiak.
Hallottam olyan belső, NATO-közeli forrásoktól olyat is, hogy Ukrajnát azért sem voltak készek felvenni a katonai szervezetbe, mert attól tartottak, hogy azzal Oroszország is könnyen hozzájutott volna a NATO-tagállamok titkos katonai adataihoz.
Valószínűleg így is van, az ukrán szolgálatokban elég mély volt az orosz titkosszolgálatok behatolása. Az SZBU [ukrán nemzetbiztonsági szolgálat] rosszabb volt, mint a GUR [ukrán katonai titkosszolgálat], a GRU ellen-szervezete. A Szovjetunió felbomlása után a GUR emberei előtte lényegében a GRU emberei voltak, vagyis nagyon jól ismerték a másik oldalt. 2014-ben a GUR elfogta gyakorlatilag a teljes orosz hálózatot és az ügynökeit. Közben volt egyfajta versengés a két ukrán szervezet között, és a GUR nem bízott az SZBU-ban, azt gondolták, hogy még mindig túl nagy benne az orosz penetráció. Ezért bizonyos elfogott orosz eszközöket el is rejtették az SZBU elől, nehogy visszaszolgáltassák azokat az oroszoknak.
Azonban az elmúlt nyolc évben a nyugati együttműködés és segítség révén teljesen végbement ezeknek a szervezeteknek a megtisztítása, a legtöbb posztszovjet országban. Sok helyen még mindig a szovjet időkből maradt személyzet szolgált, mert nagy volt a káderhiány. A háború kezdetén voltak erre vonatkozó félelmek, hogy Putyin a kettős ügynökökön keresztül tud nyerni, hogy az SZBU az FSZB-nek fog dolgozni. De mint kiderült, a helyzet most már sokkal jobb. Persze attól még lehetnek olyan sztorik, amelyek csak később fognak kiderülni.
De ugyanerre megvannak az aggodalmak most már az orosz oldalon is, hogy az ukrán titkosszolgálatoknak vannak embereik az orosz oldalon.
Erre ténylegesen van esély?
Miért ne, sok minden történik most Oroszországban, amire nehéz észszerű magyarázatot találni. Ott voltak például azok a harci helikopterek Belgorodnál, amelyekre senki nem nyitott tüzet. A háború kezdetén egy e-mailt kaptam valakitől, aki azt állította magáról, hogy FSZB-s. Egy listát küldött nekem az Ukrajnában működő GRU embereiről. Azt hittem az elején, hogy ez csak valamifajta dezinformáció. De aztán lefuttattam a megfelelő amerikai ismerőseimen keresztül, és úgy néz ki, hogy igazi volt. De a Bellingcat oknyomozója, Christo Grozev szerint is vannak bizonyos elemek, különösen az FSZB-ben, akik azt gondolják, hogy ez a háború szörnyű, és megpróbálják megállítani és szabotálni azt.
Voltak arról is híresztelések, hogy éppen az FSZB volt az, amely adatokat szivárogtatott az ukránoknak, és ezzel megakadályozta Volodimir Zelenszkij elfogását vagy meggyilkolását. Ezeket az információkat azért nehéz elhinni.
Persze, ez akár egy ügyes ukrán információs fogás is lehet. Könnyen lehet, hogy tanultak a szovjetektől és az oroszoktól is. Nem állítom ezt vagy azt, de valljuk be, az ukránoknak sokkal könnyebb kémkedni az oroszok után, mint amerikaiaknak. Beszélnek oroszul, vannak kint családtagjaik Oroszországban, sőt, akár még etnikai oroszok is lehetnek.
Elképzelhető, hogy az ukránok megnyerik a titkosszolgálatok közötti háborút Ukrajnában? Úgy tűnik, hogy az oroszoknak hiányzik az az információ a katonai műveleteknél, amely az ukránoknál megvan. Ebben persze a külföldi hírszerzés is segíti őket.
Persze, nyilvánvalóan amerikai kiberműveletek is zajlanak most, nagyon sikeresen. Ugyanakkor, ha az amerikaiak azt gondolnák, hogy az oroszok még mindig beépültek volna az ukrán szervekbe, akkor nem kockáztatnák a saját hírszerzésüket, nem adnák ki ezeket az információkat, hogy mit tudnak.
Hogyan történhetett meg az, hogy az FSZB ötödik osztálya, amely Ukrajnával foglalkozott – és amelynek a vezetői most feltehetően házi őrizetben vannak –, alábecsülte Ukrajnát, és hibás jelentéseket adott le?
Lehet, hogy nagyon is jól ismerték a helyzetet, és azt is tudták, hogy az ügynökeik számára a minimálisra csökkentek a lehetőségek Ukrajnában. És ahelyett, hogy elmondanák a főnöknek ezt a meglehetősen kellemetlen tényt, úgy döntöttek, hogy úgy tesznek, mintha még mindig irányítanák ezeket a műveleteket. Begyűjtötték az ügynöki hálózatra szentelt pénzt, és magukra költötték, abban bízva, hogy soha nem jön el az az idő, amikor számonkérik őket. Ne feledjük el, hogy az egy nagyon-nagyon szűk kör volt, akik tudták, hogy háború van készülőben. Még az orosz oligarchákat is nagy meglepetésként érte a háború, teljesen felkészületlenek voltak a gazdasági következményekkel szemben.
És miért tévedtek ekkorát az amerikai titkosszolgálatok is az orosz hadsereggel és az orosz képességekkel kapcsolatban?
Szerintem ők is elhitték az orosz propagandát. Ránéztek a számokra a papíron, és azt mondták, hogy ó igen, az oroszokra figyelni kell. Bizonyítottak már Szíriában, bár az csak egy légi háború volt, amelyben bombákat dobtak iskolákra és kórházakra, miközben a másik oldalon teljesen hiányzott a légvédelem. És ott voltak a katonai expók, ahol bemutatták azokat a csillogó új eszközöket, amelyek valójában soha nem vettek részt aktív harcokban. Tudja, a korrupció az orosz társadalom minden szektorát felemésztette. Így utólag már-már nevetségesnek tűnik az az elképzelés, hogy a katonaság immunis lett volna rá.
Nem fél, miközben orosz titkosszolgálatokról kutakodik? Az oknyomozó újságírás így sem a világ legbiztonságosabb szakmája, különösen, ha ezt orosz témákban teszi.
A GRU háromszor próbált meghekkelni, és még mindig dolgoznak rajta, leginkább az e-maileken keresztül. Egyik nap felhívott az Associated Press, és szóltak: én is rajta vagyok azon a listán, amelyen a GRU által megcélzott újságírók, diplomaták és politikusok szerepelnek. Meghekkelték David Sattert – az első amerikai újságírót, akit kiutasították Oroszországból. Aztán kaptam tőle egy e-mailt egy Dropbox-hivatkozással, mondván, kattints ide. Visszaírtam neki, hogy David, ez biztosan te vagy, ez az e-mail oké? Kaptam azonnal egy választ: Igen, Michael, én vagyok. Ne aggódj, kattints a linkre. Mondom magamban ez nem lehet igaz, David egy idősebb fickó, azt sem tudja, mi az a Dropbox. Visszaírtam, hogy David, ha ez tényleg te vagy, hívj fel, tudod a számom. Később kiderült, hogy tényleg meghekkelték.
Tudja, Oroszországba nem utazom, és közben megtisztelőnek érzem, hogy célpont vagyok, és inkább csalódottnak érzem magam, hogy még mindig nem kerültem fel a szankciós listára. Talán valamelyik következő körben.
(Borítókép: Orosz katonák Mariupol városában 2022. március 24-én. Fotó: Stringer / Anadolu Agency / Getty Images)