Index Vakbarát Hírportál

Öltönyben és nyakkendőben, kajakkal járt dolgozni egy brit férfi

2022. június 23., csütörtök 21:39

George Bullard 33 éves brit lakos a vasutassztrájk miatt nem tudott vonattal járni dolgozni, ezért úgy döntött, hogy vesz egy kajakot, és azzal kezdett munkába járni.

A jármű felfújható, leeresztve a hátizsákjában is elfér. Megváltozott utazási körülményeinek kifejezetten örül, a Sky Newsnak azt mondta: örül, hogy nem kell aggódnia a forgalom miatt, és különben is egy vagyonba kerülne, ha autózna.

Így inkább felfújja a kajakot, majd a Lugg folyón leevez a lakásából a walesi irodájába. A férfi minden britnek azt javasolja, hogy hagyják maguk mögött a tömegközlekedést és az autókat is.  

Legyen szó gyaloglásról, kerékpározásról, görkorcsolyázásról vagy rollerezésről, nagyon jót tesz a mentális, fizikai, érzelmi és lelki jóllétednek.

A kajakozás azonban nem való mindenkinek. George Bullard óva inti az újoncokat attól, hogy ezzel próbálkozzanak. 

Nagyon sok tapasztalat kell ahhoz, hogy ezt meg tudjuk csinálni. A folyó rendkívül veszélyes, és képzett oktató nélkül nem szabad bemenni.

Rovatok