Ha valódi vitáról van szó, a magyar kormány mindig is nyitott volt az uniós intézményekkel folytatott párbeszédre, többek között erről beszélt Varga Judit igazságügyi miniszter Belgiumban.
A miniszter asszony Antwerpen városában, az Identitás és Demokrácia európai pártcsalád konferenciáján szólalt fel. Beszédében hangsúlyozta, a magyar kormány nyitott a konstruktív egyeztetésekre, de vannak dolgok, amiket nem tart akceptálhatónak.
A liberálisok nem sajátíthatják ki a jogállamiság fogalmát, és nem kényszeríthetik ki az elvárásaikhoz való egyoldalú igazodást. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy bizonyos érdekcsoportok megkérdőjelezik a jogállamiság melletti elkötelezettségünket csak azért, mert a magyarok másképp gondolkodnak az illegális migráció kezeléséről vagy a család szerepéről
– hangsúlyozta Varga Judit.
Az igazságügyi miniszter hozzátette, hogy az EU szuverén államok szabad akaratából jött létre, amelyek megegyeztek, hogy bizonyos hatásköröket közösen gyakorolnak a nagyobb, közös siker érdekében. Ugyanakkor szerinte az integráció nem azt jelenti, hogy a tagállamok feladják nemzeti identitásuk lényegi elemeit.
Ezért az alkotmányos identitás védelmének keretét a jövőben is fenn kell tartani. Mindenki érdekében az európai közösségekben
– jelentette ki a politikus, aki korábban arról beszélt, hogy a magyar nemzet mindig elkötelezett tagja volt az európai közösségnek, „rendíthetetlen harcosa a szabadságnak, demokráciának és törvényességnek”.