Index Vakbarát Hírportál

A ferihegyi reptérre bezárva éjszakázott 150-200 utas

2022. június 28., kedd 18:23

Körülbelül 150-200, Budapestre érkező utasnak a ferihegyi reptér épületében kellett töltenie a vasárnap éjszakát amiatt, mert a személyzet hazament, így nem tudták felvenni a bőröndjüket.

Az utasokat szállító járatok vasárnap késő este landoltak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Bőröndjükre azonban hiába vártak, mivel a személyzet korábban hazament, és egyszerűen nem volt, aki kipakolja a gépeket.

A bőröndöket csak másnap reggel vehették fel, miután a reggeli műszak munkába állt.

Az egyik járat egy fapados cégnek a Tel-Aviv és Budapest között közlekedő járata volt. Ennek utasa azt mondta a 24.hu-nak, hogy kisgyerekes családok és csecsemőkkel érkező emberek voltak kénytelenek a reptéren éjszakázni bármiféle ellátás nélkül, miközben be voltak zárva az egyik reptéri tranzithelyiségbe.

Az utasok még vizet is csak a mosdóban tudtak inni.

Mindeközben a földi kiszolgálócég pultja zárva volt, az ott kifüggesztett telefonszámot pedig hiába hívták, senki sem vette fel a telefont, vagyis az érintettek még tájékoztatást sem kaptak.

A 24.hu megkeresésére a ferihegyi repteret üzemeltető Budapest Airport azt írta, hogy hétfőn kivizsgálták az esetet. Közlésük szerint az Európa más repülőterein tapasztalható fennakadások miatt vasárnap este nyolc járat csúszott össze időben, amelyek közül öt járat több mint egyórás késéssel érkezett Budapestre.

A lap azt is megjegyezte, hogy a tel-avivi járat földi kiszolgálását a Menzies Aviation Hungary Kft.-nek kellett volna ellátnia. Az utóbbi időben arról is esett már szó, hogy ezek a vállalatok is nehéz helyzetbe kerültek a koronavírus-járvány miatt. 

Rovatok