Index Vakbarát Hírportál

Betiltják a szerb személyiket Koszovóban

2022. június 30., csütörtök 13:40

A pristinai intézmények arról határoztak szerdán, hogy a szerb személyi igazolványok használatát egyszerűen betiltják Koszovóban.

Mától teljesen megváltozott a helyzet Szerbiában és Koszovó területén is – ezzel kezdte sajtótájékoztatóját Alekszandar Vucsics szerb elnök, miután találkozott Miroslav Lajcakkal, az Európai Unió Belgrád és Pristina közötti párbeszédért felelős különmegbízottjával – számolt be a Szabad Magyar Szó.

A szerb személyi igazolványok betiltása mellett arról is döntés született, hogy továbbra is matricával kell leragasztani a szerb járművek rendszámtábláit. Vucsics úgy nyilatkozott, hogy Szerbia részéről mindig is nyitva állt a dialógus lehetősége, de a Pristina intézményeinek lépése egyértelművé tette, hogy nem akarnak egy asztalhoz ülni, hogy megbeszéljék a dolgokat.

Úgy tudják, hogy azok, akiknek szerb rendszámtáblás autójuk van, szeptember 30-ig átregisztrálhatják a járműveiket. Ha ezt visszautasítják, akkor egyszerűen elveszik tőlük. Vucsics úgy véli, hogy Pristina megsemmisítő támadást tervez Észak-Koszovó ellen.

 A mi válaszunk józan lesz, de halálos, viszont semmilyen katonai műveletet nem hajtunk végre. Mi tíz éve keressük a kompromisszumos megoldást, de azt más nem akarja, csak a népünk elüldözése a céljuk

– mondta a szerb elnök, aki szerint fordulatokban gazdag lehet a nyár és az ősz, majd hozzátette, nagyon kíváncsi arra, ki irányítja ezt az egészet, és felszólította őket arra, hogy vegyenek vissza az arroganciájukból. 

A Belgrád és Pristina közt folyó egyeztetés júliusban folytatódik, a legfelsőbb szintű egyeztetés ezután jöhet. Vucsics hangsúlyozta, Szerbia legnagyobb kérése az, hogy ne üldözzék el a szerbeket szülőföldjükről, majd hozzátette, Pristinának háromszor is meg kellene gondolnia, mielőtt cselekszik. 

Rovatok