Index Vakbarát Hírportál

Újra felpörgött az európai turizmus

2022. július 1., péntek 19:33

A népszerű turistacélpontok az egész kontinensen várakozáson felüli látogatottságot tapasztalnak. Ez igazán nagyszerű fejlemény az idegenforgalmi ágazat számára, ám egyesek aggódnak, hogy ez felgyorsíthatja a vírus terjedését is.

A szektor munkáltatóinak legnagyobb problémája jelenleg, hogy a járvány alatti létszámleépítés után most újra képzett alkalmazottakkal tudjanak üzemelni.

Az összes szakértő azt jósolta, legalább 3-4 év kell, hogy a turizmus újra elérje a 2018–2019-es szintet. Azok nagyon jó évek voltak

– nyilatkozta az Astotel szállodalánc elnöke, aki szerint február közepétől csupán néhány hónap kellett ahhoz, hogy ne csak talpra álljanak, hanem túl is szárnyalják az eddigi legjobb időszakokat is – írja az Euronews.

Rómában is tömve van a Colosseum környéke. Olaszországban azonban a járvány felfutása miatt már ismét kötelezővé tették a munkahelyeken a maszkhordást, ami a kórházakban és a tömegközlekedési eszközökön eddig is kötelező volt. 

Görögország is csaknem megtelt. Csak repülőgéppel hetente majdnem egymillióan érkeznek az országba. A világjárvány után, az ukrajnai háború, az energiaválság és az inflációs nyomás ellenére is fellendült az európai idegenforgalom, bár a kínai, orosz és ukrán turisták is elmaradnak idén – írja az Euronews.

Rovatok