Index Vakbarát Hírportál

Szigorítottak a fegyverviselési szabályokon New Yorkban

2022. július 2., szombat 11:07

A New York állambeli törvényhozás olyan törvényt fogadott el pénteken, amelynek segítségével jelentősen korlátozhatják a fegyverviselést – írja az MTI.

Az új törvény szerint tilos lesz fegyvert hordani a legtöbb nyilvános helyen, mint például a metrókban, parkokban, kórházakban, stadionokban és óvódákban – írja a The New York Times. Ezen kívül tilos lesz olyan helyiségben tárolni a lőfegyvert, amelynek tulajdonosa nem adott erre engedélyt. 

A törvény kimondja, hogy aki meg szeretné szerezni a fegyvertartási engedélyt, az köteles 16 óra lőfegyverkiképzésen, két óra lőtéren végzett képzésen, valamint egy írásbeli és egy személyes interjún is részt vennie. Ezen kívül a helyi hatóságok is leellenőriznek minden engedélykérőt. 

A fegyverviselés szigorítását célzó törvény az után került előtérbe ismét, hogy megszaporodtak a halálos áldozatokkal járó lövöldözések az Egyesült Államokban. 

Május 24-én a texasi Uvalde város egyik általános iskolájában kezdett lövöldözni valaki, amelynek következtében 19 gyerek és három felnőtt, köztük az elkövető is életét vesztette. Napokkal korábban pedig a New York állambeli Buffalo városában ölt meg tíz embert egy fegyveres, amikor berontott egy szupermarketbe. Június másodikán pedig négy ember vesztette életét egy kórházi lövöldözésben Tulsában. 

Június elején Joe Biden amerikai elnök a fegyvertartást és -eladást szabályozó jogszabályok szigorítását kezdeményezte, majd június 25-én aláírta a Kongresszus által korábban jóváhagyott, a fegyverek birtoklásának és viselésének biztonságosabbá tételét célzó törvényt.

Mindezek ellenére az amerikai Legfelsőbb Bíróság nemrég kibővítette a fegyverviselési jogokat. 

Rovatok