Index Vakbarát Hírportál

Azt beszélik, ettől azonnal elszáll II. Erzsébet vérnyomása

2022. július 8., péntek 16:18

Míg II. Erzsébet királynő személyzetének mindenkor be kell tartania a királyi protokollt és etikettet, úgy tűnik, az uralkodó unokái sem mentesülnek bizonyos szabályok betartása alól, írja a Mirror.

A 96 éves uralkodó jobban szereti, ha a körülötte élők betartanak egy-két szabályt. Magának a királyi családnak is be kell tartania egy sor protokollt. A The Express vette elsőként észre azt a megszólalást, amely egy királyi szakértőtől származott. A nyilatkozó elmondta, hogy a királynő mit nem helyesel, amikor a családjával együtt étkezik az asztalnál.

Az egyik dolog, amit őfelsége nagyon utál, az a mobiltelefon használata étkezés közben. Még az unokáinak sem megengedett, hogy evés közben a telefonjukat nyomkodják. Emellett megköveteli, hogy egyenes háttal üljön mindenki, és semmiképpen sem szabad nyitott szájjal enni, a csámcsogás tiltott a jelenlétében

mesélte Gyles Brandreth.

Korábban az is kiderült, hogy II. Erzsébet finoman szólva sem nagy rajongója a burgonyának, a tésztának és a fokhagymának, Brandreth állítása szerint az idős uralkodó látni sem akarja ezeket, amikor nekilát az étkezésnek.

Darren McGrady, a korábbi királyi séf szerint a királynő az olyan vacsorákat választja, amikor grillezett hal vagy csirke kerül felszolgálásra, zöldséggel vagy salátával körítve.

Rovatok