Index Vakbarát Hírportál

Lefoglalták Roman Abramovics magángépeit

2022. július 8., péntek 09:09

Egy amerikai bíró engedélyt adott a Biden-kormányzatnak, hogy lefoglalja Roman Abramovics orosz oligarcha két magánrepülőgépét a szankciók megsértése miatt. A milliárdos megtámadta a döntést.

A több mint 400 millió dollár értékű Gulfstream G650ER és Boeing 787 repülőgépek megsértették az amerikai exporttörvényeket, amelyeket Vlagyimir Putyin február végén kezdődött ukrajnai inváziója után vezettek be – írja az Independent.

A jogszabály értelmében az Egyesült Államokban gyártott gépek más országokból Oroszországba történő repüléséhez engedélyek szükségesek. Az amerikai igazságügyi minisztérium szerint egyik repülőgép sem kapott ilyet, mielőtt márciusban odarepült volna.

Hétfőn Damian Williams New York-i ügyvéd bejelentette, hogy

parancsot adtak lefoglalásukra.

Az amerikai igazságügyi minisztérium szerint Abramovics – akiről úgy tartják, hogy szoros kapcsolatban áll az orosz elnökkel – a Brit Virgin-szigeteken és Cipruson bejegyzett fedőcégeken keresztül birtokolta a repülőgépeket.

Az orosz oligarchát az Egyesült Királyság és az Európai Unió is szankciókkal sújtotta a Kremlhez fűződő kapcsolatai miatt. Az Egyesült Államok azonban egészen mostanáig nem szabott ki pénzügyi korlátozásokat vele szemben.

Abramovics most megbízott egy amerikai ügyvédi irodát 1900 dollláros óradíjért,

mivel arra készül, hogy megtámadja a két repülőgépének lefoglalására vonatkozó amerikai bírósági döntést. 

Az 55 éves Abramovicsnak eddig sikerült elkerülnie az amerikai szankciókat, mivel az Oroszország és Ukrajna közötti háború alatt folyamatosan próbált közvetíteni. A béketárgyalásokba Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kérésére kapcsolódott be.

Rovatok