Index Vakbarát Hírportál

A forgalmas autópályán hajtott végre kényszerleszállást egy kisrepülőgép Amerikában

2022. július 8., péntek 21:10

Motorhiba miatt kényszerleszállást kellett végrehajtania egy kisrepülőgép pilótájának az Egyesült Államokban. A gép végül egy forgalmas autópályán ért földet.

A repülőgép – feltehetően egy Aero Commander 100-as – helyi idő szerint vasárnap 11 óra 45 perc körül ereszkedett le az észak-karolinai US Route 19 számú útra – közölte a helyi megyei seriffhivatal. A helyi média nem számolt be sérültekről.

A repülőgép pilótája, Vincent Fraser elmondta, hogy leszállásra kényszerült, miután a repülőgép motorja a levegőben meghibásodott. Hozzátette: az apósa is a fedélzeten volt, a duó – amely előtte háznézőben volt – éppen hazafelé tartott, amikor a motor bemondta az unalmast.

Az alábbi felvételen látszik, ahogy az egymotoros repülőgép az autópályán landol, miközben Fraser egy kis rést keres az autók között, hogy elkerülje a veszélyes ütközést.

A sztráda végül a legjobb leszállóhelynek bizonyult, mivel ez volt az egyetlen sík terepszakasz a hegyvidéki területen.

Fraser októberben kapta meg a magánpilóta-engedélyét, a kényszerleszállás végrehajtása előtt kevesebb mint 100 óra repülési tapasztalattal rendelkezett – írja a The Sun.

Az Észak-karolinai Állami Autópálya-rendőrség jelenleg is vizsgálja az esetet.

Rovatok