Index Vakbarát Hírportál

Indiában betiltották az éttermi szervizdíjat

2022. július 10., vasárnap 19:53

India fogyasztóvédelmi hatósága megtiltotta a szállodáknak és éttermeknek, hogy szervizdíjjal egészítsék ki a számlát.

A rendelet az után született, hogy a hatóságok szerint megszaporodtak a panaszok, ahol a vendégek szóvá tették a kényszerfizetést – tudósított a BBC.

Az indiai éttermek – szervizdíj néven – gyakran 5-15 százalékos borravalóval egészítették ki a vendég számláját.

Az új szabályozás szerint az éttermek többé nem számíthatnak fel „alapértelmezetten vagy automatikusan” szervizdíjat.

Azt is megtiltották, hogy az éttermek „bármilyen más megnevezéssel” borravalót gyűjtsenek be, illetve „megtagadják a kiszolgálást vagy a belépést a borravaló fizetését elutasító vendégektől”.

Az országban évek óta zajlik a vita az éttermi borravalóról. A vendégek általában azt kifogásolták, hogy nem tájékoztatták őket az extra költségről.

Az illetékes tárca már öt éve, 2017-ben iránymutatást fogalmazott meg, amely szerint a vendégeknek csak az étlapon feltüntetett árakat kell megfizetniük – az állami adókkal együtt.

Ugyanakkor a hatóság szerint a vendégek „mérlegelhetik”, hogy hagynak-e borravalót. A vásárló beleegyezése nélküli extra díjat „tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak” minősítették.

Ennek ellenére az éttermek a borravalóval megsarcolták vendégeiket, és rájuk bízták a pluszköltséggel kapcsolatos vitát.

A több mint félmillió éttermet tömörítő Indiai Nemzeti Éttermi Szövetség védte a gyakorlatot, és azzal érvelt, hogy a szervizdíj nem törvényellenes. Erre a vitára tett most pontot a fogyasztóvédelmi hatóság a szervizdíj felszámításának betiltásával.

És mi a helyzet másutt?

Európa

A nagy borravaló felesleges, sőt néhol egyenesen illetlenségnek számít, amire a tájékozatlanság sem magyarázat.

Hollandiában az előírásokkal összhangban a borravalót tartalmazzák az ét- és itallapon közzétett árak. Ennek ellenére a végösszeget a vendégek általában megtoldják 5-10 százalékkal – a borravaló holland elnevezése a fooi.

Csehországban, Franciaországban (pourboire), Magyarországon, Spanyolországban, Belgiumban és Svédországban általában hozzáadják a szervizdíjat a számlához. Ebben az esetben a borravaló nem elvárt, a kivételes szolgáltatásért cserébe viszont nagylelkűségnek számít.

Németországban (trinkgeld), Írországban, Portugáliában és az Egyesült Királyságban nincs borravaló-kultúra. A hálapénz a vendég elégedettségének a kifejezése. Általános szabályként azonban 5-10 százalékot illik hagyni, kivéve, ha a számla tartalmaz valamilyen díjat, vagy ha a kiszolgálás pocsék. A sofőrök és a csaposok ezekben az országokban általában nem várnak borravalót, de a számla felkerekítését mindig értékelik.

Ausztriában, Olaszországban és Oroszországban nem szokás borravalót adni, ennek ellenére a vendégek nagylelkűen felkerekítik a számlát, mivel a bérek nagyon alacsonyak. Olaszország egyes népszerű turisztikai térségeiben a számlához hozzáadják a copertót, de ezt a borravalót nem mindig osztják meg a személyzettel, ezért Itáliában érdemes a borravalót készpénzben az asztalon hagyni, hogy valóban a felszolgáló kapja meg.

Amerikai kontinens

Észak-, Közép- és Dél-Amerikában szokás borravalót hagyni, mivel a borravaló a felszolgálók jövedelmének jelentős részét teszi ki.

Az Egyesült Államokban meghonosodott gyakorlat a 15-20 százalékos borravaló.

Minél nagyobb, annál jobb kiszolgálásban részesül a vendég, ha legközelebb is betér az étterembe. Ilyen arányú borravalót várnak el mellesleg a taxisok is.

Kanadában és Kolumbiában hasonló a borravaló mértéke, Argentínában, Mexikóban, Nicaraguában és Peruban azonban valamivel kisebb, 10-15 százalékos.

Brazíliában, Chilében és Costa Ricában a legtöbb étteremben a számlához hozzácsapnak 10 százalékot „ülőhelyi díj” címén, de ezek után nem várnak el borravalót.

És másutt...

A borravalót Afrikában és a Közel-Keleten is elvárják a felszolgálók.

Katarban, Szaúd-Arábiában és az Egyesült Arab Emírségekben a pincérek 15-20 százalékos borravalóra számítanak, sőt még Dubajban is, ahol 10 százalékos szervizdíjjal egészítik ki a számlát.

Hasonló a helyzet Jordániában, Marokkóban és Dél-Afrikában, valamint Egyiptomban és Izraelben, ahol a népszerű éttermek szervizdíjjal egészítik ki a számlát, így a dupla borravaló elkerülése érdekében érdemes odafigyelni.

Az iráni kultúrában az ajándékok sokkal többet jelentenek a pénznél.

A látogatókat egyenesen arra bátorítják, hogy a szállodákban apró ajándékkal fejezzék ki elismerésüket a vendéglátó személyzetnek.

Kínában, Mianmarban, Szingapúrban és Tajpejben a borravalót feleslegesnek tartják. Kínában viszont néhány felkapott étteremben már megbékéltek a borravalóval.

Japánban, Dél-Koreában és Nepálban abban hisznek, hogy a jó kiszolgálás az élet része. Japánban egyes felszolgálók udvariasan visszautasíthatják a borravalót.

A turizmus elterjedésével Kambodzsában, Indonéziában, Thaiföldön, Vietnámban és Törökország egyes részein elfogadták a borravaló intézményét, vagyis nem számít égbekiáltó bűnnek, ha valaki nem hagy.

Ausztráliában és Új-Zélandon a felszolgálók és a sofőrök ugyan nem várnak el borravalót, de nagyra értékelik, ha valaki felkerekíti a számlát.

Nem szokás borravalót adni...

...például Dániában. A helyi előírások szerint az éttermekben a felszolgálási díjat – beleértve a pincérek borravalóját is – kötelező feltüntetni az árban. Dániában magasak a bérek, ezért nem szokás borravalót adni – gyűjtött ki néhány érdekességet a Business Insider.

Észtországban a szervizdíj és a borravaló nem szerepelhet a számlán. Ettől függetlenül nem kötelező borravalót hagyni.

Finnországban a felszolgálást tartalmazza a számla, így nem várnak el borravalót.

Hasonló a helyzet Izlandon, így senkinek sem róják fel, ha mellőzi a hálapénzt.

Svájcban sem kell borravalót hagyni, mert a személyzetet meglehetősen jól megfizetik. Ráadásul a számla általában tartalmazza a szervizdíjat.

(Borítókép:  Indranil Aditya / NurPhoto / Getty Images)

Rovatok