Index Vakbarát Hírportál

Becsapott betétesek tüntetését verték szét Kínában

2022. július 11., hétfő 11:15

Hónapok óta tart néhány ezer betétes kálváriája. Ők valamennyien négy vidéki kínai bankhálózatnál tartották megtakarításaikat, egészen tavaszig, amikor mindenféle előzmény és értesítés nélkül a fiókok befagyasztották a pénzeket.

Májusban és júniusban többször is tüntettek a betétesek Henan tartomány központjában, Csengcsouban. Azonban az elszórt, kisebb csoportosulásokat a hatóságok rafinált módon és eszközökkel zavarták szét.

Mivel az utolsó járványhullám végén tartott az ország, ezért mindenkinek volt olyan mobiltelefonos applikációja, amely éppen aktuális egészségügyi státuszát mutatta. Mivel ez egy központi rendszerhez kapcsolódik, ezért a hatóságok belenyúltak a rendszerbe, és pirosra, vagyis fertőzöttre állították azok QR-kódját, akikről gyanították, hogy elmennek a betétesek tüntetésére. Piros kóddal viszont senki sem hagyhatja el az otthonát.

A tiltakozók semmiféle segítséget nem kaptak a hatóságoktól, hogy hozzájussanak pénzükhöz. Azt sem tudni pontosan mekkora összegű betét fagyott be, de a kínai közösségi médiában terjedő becslések több tízmilliárd jüanról szólnak (1 jüan = kb. 60 Ft). A lépés viszont ezrek életét keseríti meg és teszi lehetetlenné megélhetésüket. Éppen ezért szerveztek ismét megmozdulást vasárnapra Csengcsouba, a Kínai Nemzeti Bank helyi kirendeltsége elé.

Brutális rendőri fellépés

Több mint ezren jöttek el, és volt, aki már hajnal előtt oda telepedett a kirendeltség impozáns lépcsősorára. Gyerekek és idősek is voltak közöttük. Sokan a kínai zászlót lobogtatták, ami a hazafiasság kifejezése és annak jelzése, hogy bíznak a központi hatalomban, és csak a helyi hatóságok tehetetlensége ellen tüntetnek. Majd a tiltakozók transzparenseket feszítettek ki és folyamatosan skandáltak.

Henani bankok, adjátok vissza a pénzünket! 400 ezer betétes álmát törték össze Henanban! A kommunista párt egy maffiaszervezet!

Ahogy az első videón látszik, a lépcsőn és környékén összegyűltek skandálják a jelszavakat, miközben több száz, egyenruhába és fehér ing, sötét nadrágba bújt civil rendőr sorakozik fel velük szemben az utca túloldalán. 

  

A következőn már azt rögzítették, amint oldalról berohan egy szakasz, majd pedig az utca túloldalán álló rendőrök is nekilódulnak a lépcsőn állóknak, és megpróbálják az embereket lerángatni, tekintet nélkül arra, hogy éppen nőt vagy idős embert vegzálnak. Ekkor már a tömeg a „Gengszter! Gengszter!” szavakat skandálta a rendőrök felé. 

Amikor a rendőrség megrohanta a tiltakozókat, az emberek kisebb tárgyakat kezdtek feléjük dobálni, mint például üres vizesflakonokat. Kaotikus helyzet alakult ki, komoly verekedésbe fordult a tiltakozás. Végül a túlerő legyűrte a tiltakozókat, megtisztították a bankbejárat előtti lépcsőt. Sokan megsérültek. Egy Sandung tartományból érkezett nő mesélte a CNN helyi riporterének, hogy két biztonsági ember a földre lökte, majd kicsavarta a karját. Egy 27 éves sencseni férfi elmondása szerint 7-8 rendőr állta körbe, majd megrugdosta a földön, mielőtt elvitték volna. 

Sokakat meglepett a rendőrség brutális fellépése. Egy szemtanú arról beszélt, nem gondolta volna, hogy ilyen erőszakosan, kegyetlenül lépnek fel velük szemben. „Nem volt figyelmeztetés, jelzés, mielőtt nekünk ugrottak, hogy brutálisan feloszlassák a tüntetést.”

Miért vernek bennünket össze a kormány emberei? Mi egyszerű emberek vagyunk, akik szeretnék visszakapni a pénzüket, egész életük megtakarításait

– mondta sírva egy idős asszony. 

A tüntetőket buszokra tették, majd a város különböző pontjain kialakított, ideiglenes fogvatartási pontokra vitték – iskolai tornatermekbe, gyárakba, szállodákba –, és kihallgatták őket. A sérülteket kórházakba szállították és ellátták. Az őrizetbe vettek többségét délután elengedték – mondták szemtanúk.

Lapítanak a bankok, a pénzügyi felügyelet és a rendőrség

A CNN magyarázatot kért a csengcsoui rendőrségtől, de lecsapták a telefont. Vasárnap éjjel végül Henan tartomány pénzügyi felügyelete kiadott egy rövid közleményt. Ebben azt állították, hogy a megfelelő részlegeken felgyorsítják a betétesek pénzeit érintő információk beszerzését és azonosítását az érintett négy vidéki banknál. A hatóságok hamarosan előállnak egy megoldási javaslattal, de ennek nem közölték a határidejét.

Aztán ugyancsak éjjel egy Csengcsou-közeli város rendőrségi oldalán megjelent egy közlemény, amely szerint lekapcsoltak egy bűnszövetkezetet, amelynek tagjai 2011 óta szépen lassan átvették az ellenőrzést Henan tartomány bankjai fölött, méghozzá részvénycsomagjaik segítségével és vezető banktisztviselők manipulálásával. A gyanúsítottak állítólag hatalmas pénzeket utalgattak színlelt kölcsönök révén – írják a rendőrség oldalán, hozzátéve, hogy a néhány ember vagyonát, befektetéseit azóta már zárolták is.

Valószínűleg azonban a pénzügyi botrány megnyugtató megoldására még várnunk kell.

(Borítókép: Tüntetők a Kínai Népi Bank előtt Zhengzhou városában 2022. július 10-én. Fotó: Handout / Courtesy Of An Anonymous Source / AFP)

Rovatok