Index Vakbarát Hírportál

Ötszáz pár tartott egyszerre esküvőt New Yorkban a szabad ég alatt

2022. július 11., hétfő 10:49

Virágkoszorúkkal, hagyományos menyasszonyi ruhákban vagy különc ruhakölteményekben vonultak a párok egy nagy színpadhoz, ahol egy pap, egy rabbi és egy imám mondta ki az egybekelésüket.

„2020 márciusában Hawaiin lett volna az eljegyzésünk, de a pandémia mindent törölt” – mesélte el az AFP-nek a fehér menyasszonyi ruhás Erica Hackman férje oldalán a Damrosch parkban, a manhattani felhőkarcolók lábánál. A már gyereket váró pár a következő évben házasodott össze egy épület tetején, kevesebb mint húsz vendéggel, mindenkin maszk volt – emlékezett vissza a 35 éves Erica.

Nagyon kis esküvő volt a miénk. Ezért volt fontos, hogy ma eljöjjünk, és együtt ünnepeljünk másokkal, akik ugyanezt élték át

– tette hozzá Richard, a férje.

A New York-i Lincoln Center kulturális intézmény által rendezett szertartást a Covid által elválasztott, avagy a járvány alatt tönkrement házasságban élő pároknak hirdették meg, de szívesen láttak mindenkit.

New Yorkot súlyosan érintette az új koronavírus okozta világjárvány 2020 tavaszán, a lezárások miatt kihalt Times Square és az ideiglenes halottasházak látványa bejárta a világot.

„Annyi gyűlölet van manapság a világon. Fontos, hogy legyen egy nap, amikor csak a szerelmet ünnepeljük” – magyarázta Lloyd-Kline, aki Anisával érkezett. Ők 2008-ban házasodtak össze Torontóban.

A sétáló párok között volt az 59 éves Anne-Marie Colon, aki vőlegényéről, Louis Steven bronxi professzorról, „élete szerelméről” készült fotóval érkezett, aki 2020 áprilisában halt meg a koronavírus következtében.

„Úgy volt, hogy Arubán házasodunk össze. Azt gondoltam, a mai nap szép ünneplése lenne az együtt töltött tizenegy évünknek” – mondta az özvegy.

Rovatok