Index Vakbarát Hírportál

Randidrog a német kormánypárt zárt körű buliján

2022. július 12., kedd 16:04

A rendőrség mellett a német szociáldemokraták is vizsgálják azokat a jelentéseket, amelyek szerint több nő lett randidrog áldozata a párt zárt, ezerfős rendezvényén.

A gyanú szerint a nőket Rohypnollal vagy egy ahhoz hasonló szerrel kábították el órákra. Ezek a drogok egyébként egy különleges körömlakkal is kimutathatók.

A berlini botrányról elsőként beszámoló Tagesspiegel azt írta: egy belső üzenetváltásból értesült a történtekről. Az áldozatok egyike hivatalos feljelentést tett a rendőrségen.

Maga a rendezvény zárt körű volt. Csak meghívottak: a Bundestag képviselői, munkatársai és a választókerületek képviselői vettek rajta részt – a frakció szerint összesen legfeljebb ezren.

Általában egy ilyen partin a vendégek száma meghaladja a kétezret is, mert a vendéglátó mellett más pártok, cégek és újságírók is részt szoktak rajta venni, az idén azonban a koronavírus-járvány miatt korlátozták a vendégek számát.

A vendégek egyike Olaf Scholz szövetségi kancellár volt a hivatala udvarában megrendezett sátras rendezvényen.

„Nyári partinkon randidrogokkal támadtak kolléganőinkre. Ez egy felháborító indidens, amelyről haladéktalanul tájékoztattuk a törvényhozás biztonsági szolgálatát” – írta az SPD frakcióvezetője párttársainak küldött levelében. Mathias Martin azt javasolta, hogy az esetleges további áldozatok „haladéktalanul tegyenek feljelentést a rendőrségen”.

Öt azonosított áldozat

A berlini bűnügyi rendőrség veszélyes testi sértés miatt indított nyomozást ismeretlen ellen. A hét végéig összesen öt áldozatot regisztráltak – jelentették a hatóságok, bár mások több elkábított nőről tudósítanak.

Az áldozatok egyike egy 21 éves nő, aki a buli után rossz közérzetre, szédülésre és emlékezetvesztésre panaszkodott.

A rendőrség szerint a július 6-án délután és este mintegy ezer vendéget számláló bulin evett és ivott, de alkoholt nem fogyasztott.

Saját bevallása szerint este fél 10-től kezdve rosszul érezte magát és szédült. Másnap reggel nem emlékezett a történtekre.

Hasonló tünetekre panaszkodott Mary-Sophie Harvey kanadai úszónő, akit a vizes világbajnokság után a pesti éjszakában drogoztak be.

A fiatal német nő panaszaival kórházba kivizsgálásra ment, majd értesítette a rendőrséget, amely vérvételt és toxikológiai vizsgálatot rendelt el. A testület szóvivője közölte, hogy ennek eredményei még nem állnak a hatóság rendelkezésére.

„Mindannyian megdöbbentünk ezen a hihetetlen eseményen, és minden tőlünk telhetőt megteszünk tisztázására” – üzente az SPD frakcióvezetője. Katja Mast minden lehetséges érintettet arra kért, hogy tájékoztassák a hatóságokat a történtekről.

Wir sind alle entsetzt über diesen unglaublichen Vorgang und werden alles in unserer Macht stehende tun, um das aufzuklären. Allen die es betrifft, empfehle ich, dies anzuzeigen. Und natürlich ist die @spdbt-Fraktionsspitze für die Betroffenen jederzeit ansprechbar. https://t.co/5xudSnzr6l

— Katja Mast (@KatjaMast) July 8, 2022

„Sokkolta” a hír – reagált az SPD társelnöke, Lars Klingbeilt „dühíti, hogy ilyesmi megtörténhetett egy SPD által szervezett rendezvényen”, és reméli, hogy az ügyet gyorsan felderítik, a felelősöket pedig őrizetbe veszik.

„Forronganak az indulatok” – idézte a luxemburgi RTL az SPD parlamenti frakciójának szóvivőjét A randidrogok tönkretették a német kancellár nyári buliját című tudósításában.

A berlini rendőrség egyébként tavaly, 2021-ben 22 olyan esetben nyomozott, amelyekben randidrogok is szerepet játszottak a bűncselekményben.

A tényleges szám vélhetően jóval magasabb, mivel az áldozatok gyakran nem tudják pontosan felidézni a történteket, vagy szégyellik, és emiatt nem tesznek feljelentést. Ráadásul a járvány miatt a német fővárosban a tavalyi év nagy részében zárva voltak a diszkók, éjszakai mulatók és bulihelyszínek.

(Borítókép: Index)

Rovatok