Index Vakbarát Hírportál

Küszöbön az újabb rasszista botrány Amerikában

2022. július 13., szerda 06:38

Egy amerikai egészségügyi ellátó munkatársa megtagadta egy gyógyszer felírását fehér, konzervatív, vagyis republikánus szavazó férfiak számára.

Az újabb diszkriminatív eset tovább borzolja a kedélyeket az amerikai egészségügyet jelenleg érintő, a terhességmegszakítással összefüggő jogokat korlátozó, a legfelsőbb bíróság által megszavazott intézkedés után.

Az újabb botrány egy Twitter-bejegyzéshez kapcsolódik, amelyben egy Shawna Harris nevű diplomás ápoló kifejtette, hogy az általa ellátott fehér és konzervatív politikai szemléletű páciensek, ami a gyakorlatban republikánus szavazókört jelenti, nem fognak a jövőben általa Viagrához jutni, így marad nekik az Istenhez való fohászkodás, ha szeretnék, hogy nemi szervük keményedni kezdjen. A mondat második felével feltehetőleg magát Donald Trump elnököt is szerette volna kigúnyolni, mivel emlékezetes, hogy többször imádkozásra buzdított elnöksége idején.

A Twitter-bejegyzés természetszerűleg egy kommentcunamival járt, amelyben több érdekes vélemény is napvilágot látott. A legtöbb hozzászóló természetesen elítélte egy egészségügyi dolgozó ilyenfajta hozzáállását, sőt, többen egyenesen ijesztőnek találták a bejegyzést.

Ha ez a jövőnk, akkor egyáltalán nem mondhatjuk, hogy izgatottan várjuk a folytatást! 

– írta az egyik hozzászóló.

Olyan kommentelő is volt, aki még ennél is szkeptikusabbnak bizonyult, és mindössze annyit írt, hogy az illető, ha esetleg emiatt kirúgják, majd máshol folytatja tevékenységét. Egy másik hozzászóló egyenesen azt firtatta, hogy vajon mekkora végkielégítést kapott az illető azért, hogy távozásra bírják a kórházból? Mások pedig úgy vélték, hogy Harrisnek lehetőséget kellett volna adni a bocsánatkérésre, és szerintük nyugodtan dolgozhatna tovább. Megint mások pedig az illető elbocsátását sem tartják elegendően súlyos büntetésnek, szerintük a működési engedélyét is azonnal vissza kellene vonni ilyen hozzáállás mellett.

Olyan is volt, aki egyszerűen úgy gondolta, hogy Harris csak viccnek szánta az egészet, hiszen azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy neme, bőrszíne, de leginkább politikai meggyőződése miatt valaki ne részesülhessen egészségügyi ellátásban. A legérdekesebb komment viszont talán az volt, amelyben a hozzászóló úgy gondolta, hogy minden rendben, nincs itt semmi látnivaló, hiszen az Egyesült Államokban a nők terhességmegszakításhoz, sőt esetleg születésszabályozáshoz való jogát is korlátozzák. Akkor pedig miért lenne kötelező Viagrát felírni fehér konzervatív férfiak számára?

Az Illinois államban található egészségügyi ellátóhely azóta már törölte Harris adatlapját a kórház weboldaláról. Az ellátóhely egy bocsánatkérő nyilatkozatot is közzétett, amelyben azonban nem olvasható Harris neve. A nyilatkozat szerint Harris önként távozott az intézményből, páciensei ellátását kollégáira bízva. 

Az eset annyiban mindenképpen példa nélküli, hogy eddig nem találkoztunk ennyire nyílt, bőrszínen, sőt, azonfelül nemen és politikai meggyőződésen alapuló diszkriminációval, különösen nem az egészségügyi ellátás terén.

Azt már sok tanulmány boncolgatta már eddig is, hogy esetleg afroamerikai, vagy latinó betegek nehezebben jutnak egészségügyi ellátáshoz, aminek számos oka lehet, mint például az oktatás elégtelensége, jövedelem, vagy akár kulturális sajátosságok. Nyíltan természetesen egyetlen egészségügyi ellátó sem jelentette ki, hogy nem hajlandó például latin-amerikai vagy vallásos betegek ellátására. A fenti eset tehát mindenképpen novum, sőt kuriózum. A kórház, a Sarah Bush Lincoln Medical Center igazgatója, Jerry Esker természetesen sietve ki is jelentette, hogy az intézmény semmilyen szinten nem tartja elfogadhatónak a rassz, vallás, nem, szexuális orientáció, jövedelem, származás, vagy bármi más alapján történő diszkriminációt. 

Az Egyesült Államokban a tagállamok szabályozása szerint eltérő mértékben, de a diplomás ápolók akár önállóan is láthatnak el beteget, sőt receptet is írhatnak fel. Ez néhány államban orvosi felügyelethez kötött, de például Arizonában ilyen megkötés sincs. 

A cikk szerzője belgyógyász szakorvos, 25 éve praktizál az Egyesült Államokban. 

(Borítókép: David McNew / Getty Images)

Rovatok