Index Vakbarát Hírportál

A nácik nyolcezer áldozatának maradványait rejtő tömegsírokat fedezték fel Lengyelországban

2022. július 13., szerda 19:53

Mintegy nyolcezer fogoly földi maradványait fedezték fel két tömegsírban az északkelet-lengyelországi Dzialdowo város közelében a második világháborús soldaui náci német láger helyén – tudatta szerdai sajtóértekezletén Karol Nawrocki, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) igazgatója.

Az IPN a Dzialdowóhoz közeli bialuty-i erdőben 2019 óta folytatott kutatások során tárta fel a tömegsírokat.

A múlt héten befejezett kutatások megerősítették, hogy a tömegsírokat a németek a háború végén kiásták, elvitték az értékesebb személyi tárgyakat, az áldozatok maradványait pedig gyúlékony anyaggal öntötték le, és elégették, majd felőrölték – közölte Nawrocki.

Hozzáfűzte: ennek az volt a célja, hogy senkit se vonjanak felelősségre a náci németek bűntettei miatt.

Az IPN ügyészeti tagozatának munkatársa, Tomasz Jankowski a sajtókonferencián közölte: 

a bialuty-i erdőben feltárt két tömegsírban 17,5 tonna emberi hamvat találtak, ami mintegy 8 ezer emberi áldozatnak felel meg.

Előkerültek kisebb értékű tárgyak is, mint például gombok, keresztek, skapulárék, kisollók.

A soldaui koncentrációs tábor áldozatainak nyughelye után az IPN azért kezdett el kutatni, mert a láger iratai nagyrészt megsemmisültek, és a történészek eltérő – ezertől akár 30 ezerig terjedő – adatokat közöltek a meggyilkolt foglyokról.

Azonosítani eddig háromezer meggyilkolt áldozatot sikerült 

– mondta el Jankowski.

Beszámolt arról is: más kutatások alapján arra lehet következtetni, hogy a soldaui láger áldozatainak hasonló sírjai hat más helyen is keresendők. Az ügyész ezért kilátásba helyezte a feltárások folytatását.

Andrzej Ossowski genetikus, a bialuty-i erdőben folytatott kutatás vezetője a PAP hírügynökséggel közölte: a tudósok eddig nem találkoztak a bűncselekmények nyomainak eltüntetése esetében az ilyen módon végzett ilyen méretű akcióval – olvasható a Magyar Távirati Iroda jelentésében.

A soldaui lágert a nácik 1939-től 1945-ig működtették az általuk megszállt észak-mazóviai térségben élő lengyel értelmiség, a lelkészek, a szerzetesek meggyilkolása céljából. Itt végezték ki a pszichiátriai betegeket is, köztük német nemzetiségűek is voltak.

Lengyelország 19391945 közötti német megszállásának emberáldozatainak számát az IPN csaknem 6 millióra teszi, az áldozatok fele zsidó származású lengyel volt.

Rovatok