Index Vakbarát Hírportál

Zelenszkij: A nyolcdimenziós térben elhelyezett gömbtestek miatt is győzni fog Ukrajna

2022. július 14., csütörtök 08:59

Az ukrán elnök beszédében köszöntötte Marina Viazovszkát, aki megkapta a matematikai Nobel-díjnak is nevezett Fields-érmet. Hágában indítványozni fogja a Csasziv Jar városában elkövetett háborús bűnök kivizsgálását, és bejelentette, hogy sikerült előrelépést elérni az ukrán gabona orosz blokádjával kapcsolatban.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szokásos éjszakai beszédében elmondta, hogy állami kitüntetésre terjesztette fel Marina Viazovszka matematikust, aki nemrég kapta meg a matematikai Nobel-díjnak is nevezett Fields-érmet. Az elnök azt is kiemelte, hogy az 1936-ban alapított elismerés történetében Viazovszka a második nő, aki megkapta a díjat.

Kollégái megjegyzése szerint az ukrán matematikus megoldása, amely arra a problémára adta meg a választ, hogyan lehet egybevágó gömbtesteket legoptimálisabban elhelyezni nyolcdimenziós térben úgy, hogy azok csak érinthetik, de nem fedhetik egymást, segíthet a hasonló problémák jövőbeni megoldásában − közölte Zelenszkij. Az ukrán matematikus kutatási területe a 17. századi Kepler-sejtéshez kapcsolódik, és a diszkrét geometria része.

Az elnök azt is megköszönte a matematikusnak, hogy eredményével segíti az ukránokat szabadságuk és függetlenségük megőrzésében, ugyanis köszönőbeszédében a háborúról is hosszan szót ejtett. 

Marina Viazovszka jelenleg a Lausanne-i Műszaki Egyetem számelméleti tanszékének vezetője, Zelenszkij azonban elmondta, hogy bízik benne, hogy egyszer haza fog térni, és Ukrajnában fog tanítani. 

Az elnök beszédében azt is közölte, hogy részt vett az Ázsiai Vezetői Konferencián, amelyet minden évben Szöulban tartanak meg. Elmondta, hogy Ukrajna számára nagyon fontos, hogy érvei minél több fórumon elhangozhassanak. Megköszönte a résztvevők támogatását, és arra kérte őket, hogy még aktívabban fejezzék ki ellenkezésüket az orosz terrorral szemben. 

Azt is elmondta, hogy a romok eltakarítása folytatódik Csasziv Jar városában. Az orosz támadásban eddig hivatalosan 48 ember, köztük egy gyerek halt meg. A romok alól kilenc embert sikerült kimenteni. A támadást Zelenszkij a háború eddigi egyik legszörnyűbb eseményének nevezte. Kijelentette, hogy arra készül, hogy a pénteken megrendezésre kerülő hágai fórumon felkérje a résztvevőket, hogy támogassák a háborús bűnösök vád alá helyezését. Ennek érdekében koordinálni kell a nyugati és az ukrán hatóságok működését.

Azt is megemlítette, hogy a hírekben sok szó esett a Törökországban, az ukrán mezőgazdasági termékek fekete-tengeri orosz blokádjáról rendezett találkozóról. Köszönetét fejezte ki az Egyesült Nemzetek Szövetségének (ENSZ) és Törökországnak az ügyben folytatott erőfeszítéseikért. Ez az ügy ugyanis nem csupán Ukrajnát, hanem az egész világot érinti. Delegációja tagjaitól azt az üzenetet kapta, hogy sikerült a témában némi előrehaladást elérni. A napokban valószínűleg sikerül megegyezniük a részletekről az ENSZ főtitkárával. 

(Borítókép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök helyi vezetőkkel tanácskozik dnyipropetrovszki régióban tett látogatása során 2022. július 8-án. Fotó: Ukrán elnöki sajtószolgálat / EPA / MT)

Rovatok