Index Vakbarát Hírportál

Kitört a harc Szudánban, 65 ember meghalt

2022. július 18., hétfő 11:32

Legalább 65 halálos áldozata van a Szudán déli részén, etnikai alapon végbement összecsapásoknak, amelyekre a múlt héten került sor – írja az MTI.

A konfliktus Szudán Kék-Nílus nevű tagállamban, a hausza és berti etnikumú törzsek között tört ki az előző héten. Az al-Dzsazíra – hausza forrásokra hivatkozva – azt közölte, hogy a konfliktus egy földvita miatt robbant ki. 

Az al-Sudani című angol nyelvű lap vasárnap egészségügyi források alapján azt írta, hogy az összecsapásokban

legalább 65 ember meghalt és 192-en megsebesültek.

Dzsamal Nasszer esz-Szajed, az állami egészségügyi hivatal vezetője azt mondta a lapnak, hogy az áldozatok többsége fiatal férfi. Ezenkívül az al-Sudani közlése szerint mintegy 120 családnak el kellett menekülnie a térségből. 

A fegyveres konfliktus miatt Szudán biztonsági tanácsa vasárnap rendkívüli ülést tartott, és vizsgálóbizottságot hozott létre, valamint felszólította Kék-Nílus hatóságait, hogy tegyenek meg mindent a rend helyreállítása, illetve az elkövetők felelősségre vonása érdekében.

Rovatok