Index Vakbarát Hírportál

Megugrott a drogtúladagolás által okozott halálozások száma Amerikában

2022. július 19., kedd 21:47

Megugrott a túladagolás által okozott halálozási arány az afroamerikai, az amerikai őslakosok és az alaszkai őslakosok körében 2020-ban – közölte kedden az amerikai Járványügyi és Megelőzési Központ (CDC).

A 25 államból és a Columbia körzetből származó adatok azt mutatják, hogy a túladagolási halálozási arány a feketék esetében 44 százalékkal, az amerikai őslakosok és az alaszkai őslakosok esetében pedig 39 százalékkal nőtt 2019-hez képest.

A túladagolásos halálozási arány más demográfiai csoportokban is felszökött. A fehéreknél 24 százalékkal nőtt a túladagolás okozta halálozási arány – írja a Guardian.

A koronavírus is fokozta a droghasználatot

A járványügyi központ szerint a halálesetek számának növekedését nagyrészt az illegálisan előállított fentanil és fentanil-analógok okozták. A fentanil egy kábító fájdalomcsillapító, amely a heroin szintetikus rokonaként az egyik leghalálosabb kábítószer.

Az Egyesült Államokban 2020-ban 91 799 kábítószer-túladagolásos halálesetet regisztráltak, ami a CDC szerint mintegy 30 százalékos növekedést jelent 2019-hez képest.

A Covid–19-járvány megzavarta a megelőzési és kezelési szolgáltatásokhoz és az ártalomcsökkentési kezdeményezésekhez való hozzáférést, miközben egyre többen használták a tudatmódosító szert. A tisztviselők szerint ez hozzájárult a túladagolásos halálesetek számának emelkedéséhez.

Egyenlőtlenségek a halálesetekben

A túladagolásos halálesetekben éles egyenlőtlenségek vannak az etnikumok között. A 65 éves és idősebb fekete férfiak túladagolási halálozási aránya körülbelül hétszerese volt az ugyanezen korcsoportba tartozó fehér férfiakénak. A 15 és 24 év közötti feketék körében 86 százalékkal nőtt a túladagolás okozta halálozás.

A 25 és 44 év közötti amerikai és alaszkai őslakos nőknél a túladagolás okozta halálozási arány körülbelül kétszerese volt az ugyanezen korcsoportba tartozó fehér nőkének.

A hozzáférésben, az ellátás akadályaiban és az egészségügyi ellátással szembeni bizalmatlanságban ismert különbségek szerepet játszhatnak az egyenlőtlenségek súlyosbításában, még akkor is, ha a kezelés elérhető a közösségben

– mondta Debra Houry, a CDC megbízott főigazgató-helyettese. Hozzátette: a túladagolásos halálesetek számának növekedése és a növekvő egyenlőtlenségek riasztók.

Magyarországon a leginkább elterjedt tudatmódosító és függőséget okozó szer az alkohol, de különböző kábítószerek is jelen vannak, amelyek trendjéről, népszerűségük okairól ide kattintva olvashat. Tudományos kutatások azt bizonyították, hogy a Balatonban többféle kábítószer kimutatható.

Rovatok