Index Vakbarát Hírportál

Törökország kivonul a nők elleni erőszak megelőzését célzó egyezményből

2022. július 19., kedd 20:42

A török államtanács megerősítette, hogy kivonul abból az Isztambulban aláírt nemzetközi egyezményből, amely a nők elleni erőszak megakadályozására jogi normákat írt elő.

Politikai pártok és jogvédő szervezetek fordultak az államtanácshoz – a legmagasabb szintű törökországi közigazgatási hatósághoz – a kivonulásra vonatkozó tavalyi döntés semmissé tételét kérve. Az államtanács azonban úgy foglalt állást, hogy a vitatott elnöki rendelet szabályos volt, nincs ok megsemmisíteni – írja az MTI.

Az ellenzéki kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) azonnal bejelentette, hogy fellebbezni fog az államtanács döntése ellen. „Amikor mi leszünk hatalmon, már az első héten, sőt már az első 24 órában visszaállítjuk az isztambuli egyezményt” – jelentette ki a párt vezetője, Kemal Kilicdaroglu, aki feltehetően indulni fog a 2023-ban esedékes elnökválasztáson.

Yilmaz Tunc, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) képviselője viszont üdvözölte a döntést, kiemelve: azzal olyan vita ért véget, amelynek nem volt érdemi jogalapja.

A török kormány tavaly azzal indokolta, hogy kivonul az általa 2011-ben már aláírt egyezményből, hogy az bátorítja a homoszexualitást, és fenyegeti a hagyományos családmodellt. A döntés bejelentésekor többezres tüntetéseket tartottak.

A Megálljt a Nőgyilkosságoknak nevű szervezet újabb tüntetéseket hívott össze kedd estére több törökországi városban, így Isztambulban és a nyugati Izmirben, hogy tiltakozzanak az általuk törvénytelennek minősített döntés ellen.

Rovatok