Index Vakbarát Hírportál

Az Aldi megnyitotta az első teljesen automatizált üzletét

2022. július 26., kedd 13:44

Megnyílt Hollandiában az Aldi első, teljesen önkiszolgáló üzlete Aldi Shop & Go néven.

Az új, teljesen automatizált boltban érzékelők egész sorát helyezték a boltok polcaira és a mennyezetre is – ezek követik a vásárlók minden egyes mozdulatát. Aki ebben a boltban szeretne vásárolni, annak le kell tölteni egy az Aldi Shop & Go alkalmazás által generált QR-kódot – írja az European Supermarket Magazin.

Ezután pakolhatja csak a kívánt árukat a bevásárlókosarába, majd távozáskor ismételten le kell olasni a QR-kódot a fizetéshez, ezután hagyhatja csak el az üzletet. Az egész folyamat teljesen automatizált és érintésmentes. 

Az Aldi Netherlands szerint az áruház megnyitásának köszönhetően teljesen új szakaszba lépett a vásárlás, amit most a vevőknek is lesz lehetőségük megtapasztalni. Jan Oostvogels, az Aldi Holding B.V. vezérigazgatója örömét fejezte ki, hogy az ő cégénél vezették be az innovációt. 

A technológiát, beleértve az alkalmazott mesterséges intelligenciát is, a Trigo Vision vállalat alkotta meg. Ez a biztosíték arra, hogy a megoldás nem vesz igénybe arcfelismerő, retinaszkennelő vagy bármilyen más biometrikus azonosító rendszert. 

Rovatok