Index Vakbarát Hírportál

Kémkedéssel vádolnak egy svéd állampolgárt Iránban

2022. július 30., szombat 20:38

Az iráni hírszerzési minisztérium bejelentette, hogy kémkedés vádjával letartóztatott egy svéd állampolgárt.

Reagált a svéd külügyminisztérium is: tudatában vannak a dolognak, és már dolgoznak rajta egy ideje. Előfordulhat, hogy arról a svéd férfiról van szó, akit még májusban tartóztattak le – erről azonban csak a svéd külügyminisztérium számolt be, Irán nem. 

A gyanúsítottat már egy ideje megfigyelés alatt tartották, több iráni útját kísérték figyelemmel, többek között gyanús viselkedése, illetve kapcsolathálója miatt. Emellett az is szemet szúrt a hatóságoknak, hogy utazásai során rendszeresen látogatott nem „hagyományos turistacélpontoknak” számító városokba, ráadásul állítólag mielőtt Iránba utazott volna, rendszeresen megfordult az izraeli megszállás alatt álló palesztin területeken – írja a Reuters az IRNA iráni állami hírszolgálat közlése alapján. 

A két ország közötti kapcsolat elég feszült azóta, hogy a svédek háborús bűnök vádjával letartóztattak és bíróság elé állítottak egy korábbi iráni tisztségviselőt. A férfit életfogytiglani börtönre ítélte a svéd bíróság júliusban. Irán szerint az ítélet politikailag motivált és jogi alapot nélkülöző. 

Rovatok