Ha beírunk egy szót vagy kifejezést a Google keresőjébe, állítólag találatok millióit dobja ki. Ám ha szorgalmasan végiglapozgatjuk ezeket, hamar kiderül, csupán pár száz tényleges találatot kaptunk. E megfigyelés olyannyira univerzális, hogy már komplett konteó is épült rá: a „halott internet elmélete”.
Kezdjük egy egészen banális szóval: üdítő. Beírjuk a Google-kereső megfelelő mezőjébe, majd nyomunk egy enter gombot. Bő 1,8 millió (összes) találat – kevesebb mint egy másodperc alatt. A furcsaságok akkor kezdődnek, amikor elkezdjük lelapozgatni a keresés eredményét: a 22. oldalnál ugyanis vége van a listának. Miután oldalanként legfeljebb 10-15 találat van, ez elég kevésnek tűnik az 1,8 millióhoz képest. Hol lehet a többi? Elvitte a cica?
Ha szeretné, megismételheti a keresést a kihagyott eredmények belefoglalásával
– így a javaslat az utolsó találati oldal legalján. Uzsgyi hát! Valóban több lesz így a találatok száma: összesen 46 oldalnyi. Ebbe kellene beleférnie minden internetes tartalomnak, amely valaha is definiált, árult vagy említett bármiféle üdítőt – a kereskedelmi tartalmaktól a szépirodalmi pillanatokig, a hűsítő italoktól az üdítő kivételekig.
Tegyük fel, hogy sikerül meggyőznünk magunkat arról, hogy nem a magyar nyelvre van optimalizálva a keresőmotor, ezért ugyanezt a tesztet elvégezzük angolul is.
Flower. (Virág.) Több mint 400 ezer virágfajta van, és akkor még csak a szó magjelentésénél maradtunk.
4 570 000 000 találat.
Hm, ez sem indul rosszul, ennyi még gombócból is sok lehet. Végiglapozgatva aztán ismételten kemény falba ütközünk: a 28. oldalnál véget ér ez a lista is.
Mi folyik itt? Hol az internet megannyi blogja, újságcikke, szótára, webshopja, akármije? Hová tűnt a közös(ségi) online emlékezet?
A konteó a következő: valamikor 2016-2017 tájékán egyszerűen lekapcsolták az internetet. Igen, tényleg. Ezért van az, hogy amíg a világháló megjelenésének első éveiből olyan emlékeink lehetnek, hogy izgalmas, eredeti és váratlan tartalmak sokaságába botlottunk, a kulcsszavas találati listákból pedig napokig, sőt hetekig csemegéztünk, manapság már csupán uniformizált és redundáns ajánlatokat dob fel nekünk a rendszer.
Ez ugyanis egy Patyomkin-falu immár, az információs szupersztráda imitációja, ahol robotok és marketingmogulok tálalják fel nekünk a maguk célzott és orkesztrált kínálatát. Legyen az információ, vélemény, termék vagy kulturális impulzus.
Az ötlet persze vad és necces, de két dologra ténylegesen reflektál: valóban egyre uncsibb minden az online térben, és fő szabály szerint tényleg rejtve marad az internet sokszínű tartalma a mezei rákeresések révén (lásd fentebb).
A hivatalos indoklás jóval prózaibb. A Google valóban 300-400 linkben limitálja az általános keresésekre kidobott találatait, teszi ezt főként azért, mert a legtöbb felhasználó sosem kattint tovább a második-harmadik oldalnál, illetve azért, mert a speciális keresésekre még mindig marad lehetőség, ha valaki nagyon szeretne olyat.
Ebben a fénytörésben tehát az előszűrt tartalmak egyáltalán nem rejtegetik az internet mélyrétegeit a nagyérdemű elől, hanem éppen hogy kiszolgálják a legjellemzőbb igényeket.
A dilemma adott, a választ az olvasókra bízzuk.
(Borítókép: John Smith / VIEWpres / Getty Images Hungary)